1Jn 4,11–18. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten
11Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.12Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk.13Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.14Láttuk, és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül.15Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben.16Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.17Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon.18A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.
„…ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” A keresztények közötti szeretet nem akármilyen szeretet; ugyanolyan minőségűnek, olyan természetűnek, olyan szenvedélyesnek kell lennie, mint amilyen Isten irántunk való szeretete. De hogyan lehetséges, hogy ilyen szeretetben éljünk? – kérdezhetnénk, hiszen „Istent soha senki nem látta”. János, levelét folytatva, megállapítja: „Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk.” Evangéliuma előszavában így ír az apostol: „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.” (Jn 1,18) Jézus az, aki felfedte nekünk az Atya arcát. És valóban, Jézust szemlélve teljes meggyőződéssel mondhatjuk: „Isten a szeretet.” Benne egy olyan szeretet van jelen, amely nem ismer határokat. Ebben a levelében János arról ír, hogy ha szeretjük egymást, akkor Istenben lakozunk. Nem azt mondja, hogy meglátjuk az Istent, hanem hogy úgy vagyunk őbenne, mint egy hajlékban, mintha a házában lennénk. Meghívást kaptunk ebben a házban élni, ahol egységben lehetünk egymással a Lélek által, akit az Atya küldött el a szívünkbe. Ha megmaradunk ebben a nekünk adományozott szeretetben, figyelni tudunk a szavaira, és egymást is tudjuk szeretni. És ez a tökéletesség. Nem azért vagyunk tökéletesek, mert nincs hibánk, hanem mert engedjük, hogy átöleljen Isten szeretete. János azzal fejezi be, hogy ez a szeretet megszabadít minden félelemtől, minden aggodalomtól. Ebben a sokféle félelemben élő világban a keresztények egy olyan Istenről tesznek tanúságot, aki úgy szereti gyermekeit, hogy a saját egyszülött Fiát adja üdvösségükért.
Karácsonyi imádság
