Január 26., hétfő

 

Szent Timóteus és Szent Titusz emléknapja, akik Pál apostol munkatársai voltak; Timóteus Efezusban, Titusz Krétán volt püspök.

 

2Tim 1,1–8. A hivatás kegyelme

¹Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint ²Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól! ³Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal mindig megemlékezem rólad. ⁴Ha ilyenkor eszembe jutnak könnyeid, szeretnélek látni, hogy öröm töltsön el. ⁵Mert jól emlékszem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és most – biztosan tudom – téged is eltölt.

Buzdítás az evangélium hirdetésére.

⁶Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned. ⁷Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. ⁸Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében,

 

Pál megtérésének másnapján az Egyház két közeli munkatársára, Timóteusra és Tituszra emlékezik. Az elsőt maga Pál keresztelte meg, és ő tette fölé a kezét, erre maga az apostol emlékezteti ebben a levelében. Halála küszöbén állva Pál szenvedélyes hangon ír „szeretett fiának”. Már a Filippieknek írt levelében is kiemelte: „Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületű volna, s oly őszintén szívén viselné ügyeteket.” (Fil 2,20) Börtönben tartózkodása alatt az apostol továbbra is az evangéliumot szolgálja, és imáiban Istennek ajánlja az általa alapított közösségeket és munkatársait. A láncok nem akadályozzák meg abban, hogy testvéreivel közösségben legyen. Az apostol vigasztalására azonban mindvégig Timóteus evangéliumhoz való hűsége szolgál. Ennek a hűségnek a gyökerei egyrészt egy nagyon vallásos családból erednek, kezdve nagyanyjával, Loisszal és anyjával, Eunikével. A Timóteusra bízott szolgálat már csak fiatal kora miatt sem egyszerű. Pál azonban emlékezteti „Isten kegyelmére”, melyet az ő kézföltétele által kapott (1Tim 4,14), s arra kéri, hogy ezt imádsággal, hűséggel és elkötelezettséggel élessze fel magában, hogy egyre tisztább fényű lánggal égjen benne, s egyre jobb erőforrás legyen a számára. Az Egyház ma egy másik tanítványról is megemlékezik, az antiochiai görög Tituszról, aki Pál pogányok közötti igehirdetésének értékes gyümölcse. Pál és Barnabás magukkal viszik őt, hogy bemutassák a jeruzsálemi közösségnek (ApCsel 15). Pál büszkén szeretett fiának nevezi őt, akivel ugyanabban a hitben osztozik. Az ő emlékük felébreszti az Egyházban az evangélium hirdetésének felelősségét nemcsak a világban, hanem nemzedékről nemzedékre is.

Imádság a szegényekért