Január 2., péntek

 

Nagy Szent Vazul (†379), Cezárea püspöke, a keleti szerzetesség atyja és Nazianzi (Nazianzoszi) Szent Gergely (†389) egyháztanító, konstantinápolyi pátriárka emléknapja.

 

1Jn 2,22–28. Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek

 22Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.23Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya.24Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában.25És ez az ígéret, amelyet ő maga adott nekünk, az örök élet.26Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket.27A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.28Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle.

János apostol lelki szemei előtt megjelennek egyrészt a hamis próféták, akik megkísérlik megosztani a közösséget, másrészt pedig a tanítványok, akiknek nem kell ettől félniük, mert olyan belső védelemmel (felkentséggel) rendelkeznek, amely megóvja őket a hibáktól. A kenet a Szentlélek ajándékának jele, aki ott munkálkodik a hívők szívében. Ezért írja az apostol, hogy „ez igaz, nem hazugság”. A tanítványokhoz intézett búcsúbeszédében Jézus már megmondta nekik: „S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26) Megmaradni a „felkentségben” ezért annyi, mint megmaradni a közösség evangéliumi szívében, vagyis hűnek maradni Isten szavához, amelyet kezdettől fogva kaptunk, és amely új életre szült bennünket. Egyedülálló eset, hogy a „megmarad” ige hatszor fordul elő ebben a néhány sorban, mintha azt akarná kiemelni az apostol, mennyire értékes hűnek maradni a kapott ajándékhoz, miként a közösséghez is, amely arra hivatott, hogy tanúságot tegyen róla a világ előtt. Az üdvösség elsősorban nem a végrehajtott cselekedetektől függ, hanem attól, hogy kitartunk-e a bennünket teremtő Isten szavában. Ennek a megmaradásnak minden bizonnyal van konkrét fizikai értelme is, hiszen ha nem látjuk, nem könnyű szeretnünk egymást. De az a fajta megmaradás, amiről a szentíró beszél, elsősorban belső, lelki esemény, amely a meghallgatás, az engedelmesség, az imádság, a testvériesség, a feladatvállalás és a nagylelkű szolgálat eredménye. Aki ilyen módon, lelkileg, avagy értelme, szíve és teste szerint is megmarad a közösségben és az evangéliumnak való engedelmességben, az megmarad Istenben. Ebben áll az „örök élet”, vagyis a véget nem érő élet, amit még a halál sem képes lerombolni.

Karácsonyi imádság