1Sám 8,4–7.10–22a. Könyörögni fogtok királyotok miatt, de az Úr nem hallgat meg benneteket
4Ezért Izrael vénei összegyűltek, elmentek Sámuelhez Rámába, 5és azt mondták neki: „Nézd, megöregedtél, fiaid meg nem a te útjaidon járnak. Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket, amint ez minden népnél szokásban van.” 6Sámuelnek azonban nem tetszett, amivel előálltak: „Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket.” Ezért az Úrhoz fordult. 7De az Úr azt mondta Sámuelnek: „Tégy meg mindent, amit csak kér tőled a nép, hisz nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne uralkodjam többé fölöttük.
10Erre Sámuel kihirdette a népnek, amely királyt kívánt tőle, mind, amit az Úr mondott: 11„Ez lesz a királynak a joga, aki majd uralkodik fölöttetek: Elveszi fiaitokat, s szekerei és lovai mellé rendeli őket – a szekerei előtt kell majd futniuk; 12megteszi őket az ezres és ötvenes csoportok parancsnokainak; felszántatja velük a földet, és betakaríttatja a termést, hadi fölszerelést csináltat velük, és szerszámot a szekereire. 13Elveszi lányaitokat, illatszert készíteni, főzni és sütni. 14Elveszi szántóföldeitekről, szőleitekből, az olajligeteitekből a legjava termést, és odaadja a tisztjeinek. 15Tizedet vet ki szántóitokra, szőleitekre, és azt udvari embereinek meg a tisztségviselőinek adja fizetségül. 16Elszedi legjobb szolgáitokat és szolgálóitokat, ökreiteket és szamaraitokat, és a maga javára dolgoztatja őket. 17Tizedet szed nyájaitokból, s ti magatok is a szolgái lesztek. 18S ha majd egyszer királyotok miatt, akit választottatok magatoknak, könyörögni fogtok, az Úr nem hallgat meg benneteket azon a napon.” 19De a nép nem hallgatott Sámuel szavára, hanem kijelentette: „Nem, király uralkodjék fölöttünk. 20Legyünk mi is olyanok, mint a többi nép: a királyunk ítélkezzék fölöttünk, ő álljon az élünkön, és vezesse harcainkat.” 21Sámuel meghallgatta a népet, aztán az Úrhoz fordult. 22Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Teljesítsd kérésüket, és adj nekik királyt!”
Sámuel I. könyvének 8. fejezete kulcsfontosságú helyet foglal el az Izraeli Királyság történetében. Maga a nép kér királyt az Úrtól. Sámuel már öreg, de még a trónon van, ám fiai, akiket bírákká tett, „nem jártak az ő útjain, hanem kapzsiságra hajlottak”. Viselkedésükkel elárulják az alapelvet, amelyen Izrael stabilitása nyugszik, vagyis az igazságosság elvét: senki nem élvez kiváltságokat, előnyöket. Romlottságuk alapjaiban kezdi ki az együttélést Izraelben. Sámuelnek a maga részéről nincs ereje megrendszabályozni, még kevésbé megfékezni őket. A vének úgy döntenek, királyt kérnek, „ahogy minden nemzetnél van”. Sámuelt elszomorítja ez a kérés, ám az Úr, aki mélyebben a szívébe lát, azt mondja neki: „nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk”. Az Úr azt emeli ki, hogy Izrael egész történetét átszövi ez a hozzáállás: elhagyják a szövetséget, hogy más istenek után fussanak. Mégis azt mondja Sámuelnek, hogy egyezzen bele abba, amit a vének kérnek tőle. Nem ért vele egyet, de nem is támaszt akadályt. Azt kéri viszont Sámueltől, hogy figyelmeztesse az izraelitákat döntésük következményeire. Izrael emlékezetében még elevenen él a kivonulás és a rabszolgaságból való megszabadulás, figyelmeztetni kell hát, hogy a királyságban újra át fogja élni ezt a szolgaságot. Az Úr, aki szeretettel és nem zsarnok módjára akarja vezetni népét, szabadságot ad Izraelnek, de figyelmezteti, hogy király utáni vágyuk elvakult gőgből fakad, és vereséghez fog vezetni. A Szentírás azonban megmutatja, hogy Isten szeretete még árulásainknál is erősebb. Isten nem hagy el bennünket. Ám a szívvel nem szabad játszani, sem a sajátunkkal, sem Istenével.
(A szentírási idézetek a Káldi-Neovulgáta fordításból valók.)
A Szent Kereszt imádsága
