1Sám 3,1–10.19–20. Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!
1A kis Sámuel Éli felügyeletével szolgálta az Urat. Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát; jelenést sem lehetett gyakran látni. 2Az egyik nap mégis történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. A szeme már kezdett gyengülni, nem sokat látott. 3Isten lámpája még nem aludt ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. 4Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” „Itt vagyok” – felelte. 5Azután odafutott Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Az ezt válaszolta: „Nem hívtalak, feküdj le és aludj.” Elment, és lefeküdt aludni. 6Az Úr azonban újra szólította: „Sámuel!” És Sámuel fölkelt, odament Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ez azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le, és aludj!” 7Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. 8Az Úr most újra szólította Sámuelt, harmadszorra. Fölkelt, odament Élihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. 9Ezért azt mondta Éli Sámuelnek: „Menj, feküdj le, és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Beszélj, Uram, szolgád figyel!” Sámuel elment, és nyugovóra tért a helyén. 10Akkor megjelent az Úr, elé állt, és szólította, mint előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Beszélj, szolgád figyel!”
19Sámuel felnőtt, és vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. 20Dántól Beersebáig egész Izrael megtudta, hogy Sámuelt az Úr prófétájává választotta.
A fejezet azzal kezdődik, hogy Sámuel „Éli előtt az Úrnak szolgált”, de nyomban hozzáteszi azt is: „ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás”. Nehéz időszak volt ez Izrael számára. A próféciák megritkulása azt jelentette, hogy eltávolodtak Istentől és ezzel együtt a világosságtól is, amely megmutatta volna, melyik úton járjanak. E szavak hallatán óhatatlanul eszünkbe jut a kor, amelyben élünk. Manapság is ritkák a látomások, nem könnyű igazságosabb és emberibb világról álmodni. Globális világban élünk, de hiányoznak az olyan egyetemes víziók, melyek az emberiség egész családjára vonatkoznának. Éli pap, akinek pedig feladata lett volna látomásokat látni, megöregedett, megvakult, saját szobájába visszavonultan éldegélt. Sámuel még kisfiú volt. Mindazonáltal „Isten mécsesét… még nem oltották ki”, olvassuk a szent szövegben. Az Úr virrasztott népe fölött. Szeretete ugyanis sokkal nagyobb gyermekeinek szereteténél. És ekkor Sámuelt álmában megszólítja az Úr. Háromszor hallja Isten hívását, és mindannyiszor Élihez szalad. Harmadjára a pap megmondja, mit kell tennie. Igaz, Sámuel évek óta a szentélyben él, és közvetlen kapcsolatban van a főpappal, ám az Urat még nem ismeri. Elképzelhető, hogy sok mindent tudunk Istenről, még sincs vele személyes kapcsolatunk. Sámuel háromszor hallotta az Úr hangját, s az öreg Éli segítségével végül válaszol neki: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Meg is kapja az isteni kinyilatkoztatást. Isten szava attól kezdve nem csak ritkán hallható. Sőt, Sámuelen keresztül Isten szava a változás mozgatójává válik. Sokatmondó, ahogy a szentíró fogalmaz: „Sámuel aztán felnövekedett, s az Úr vele volt, és ezekből a szavakból egy sem esett a földre.” Buzdítás ez mindannyiunk számára, hogy mi is nőjünk fel, mint Sámuel, legyen velünk az Úr, és ne hagyjuk, hogy egyetlen szava is veszendőbe menjen. Az Úr mindegyikünkre rábízza szavának erejét, hogy gyümölcsöző legyen.
(A szentírási idézetek a Káldi-Neovulgáta fordításból valók.)
Imádság a szentekkel
