Ter
9,8-15; Zsolt 24; 1Pt 3,18-22; Mk 1,12-15.
Szerdán kezdődött a
nagyböjti idő. Egyszerű, közvetlen felhívást intéz hozzánk,
hogy áttörje megszokásainkat, meggyőződéseinket, azt a
védekezésből és közönyből szőtt rengeteget, amely miatt oly
kevéssé változunk, oly kevéssé vagyunk sebezhetőek, s nem
lépünk alázatos szívvel olyan útra, amelynek kezdete
szükségszerűen a szegénység. Jézus szembenéz a gonosszal a
sivatagban, amikor „megkísértette a sátán”, ahogy Márk
evangéliumában olvassuk. Ezzel kezdetét veszi agóniája, vagyis
az élet és a halál, a jó és a rossz közötti küzdelem. Jézus
egész élete küzdelem volt, harc a Gonosz ellen. Igen, ezért
„teljesedett be az idő”. Ez azt jelenti, hogy eljött az Úr,
hogy harcba szálljon az ember ellenségével, aki megosztottságot
támaszt, akitől a széthúzás és a háborúskodás ösztöne
ered. Ezért, ehhez a harchoz kéri, hogy térjünk meg. Jézus azt
kéri, hogy változzunk meg és csatlakozzunk hozzá, mert szereti az
embereket és nem akarja, hogy elvesszen az életük, jobbá akarja
tenni, s meg akarja menteni őket a szomorú középszerűségtől.
Aki nem változik meg, az megmarad a réginek és végül, talán
észre sem veszi, behódol a néma és süket bálványoknak. A
nagyböjt út, amelyet végig kell járni. A nagyböjt kitartó,
visszatérő, szeretetteljes meghívás. Olyanokhoz szól, akik a
gyors, könnyű, azonnali megoldásokat szeretik, akiknek szíve nem
hajlik az alázatra; akik azt hiszik, mindig számtalan lehetőség
közül választhatnak. Valójában csak az képes a változásra,
aki észreveszi a szívében megnyíló szakadékot, és a bűnbánat
útjára lép. Ennek tudatosításából ered a megbánás útja. A
nagyböjt a megbocsátás és az öröm ideje, mert miközben
hallgatjuk az Atyát, aki szól hozzánk és megújít minket,
visszatalálunk a szívünkhöz. A nagyböjt sürgetve hív arra,
hogy megváltoztassuk a világot, méghozzá a saját szívünkkel
kezdve. Amint a bűn és a gonosszal való cinkosság mindig hatással
van másokra, úgy ha megváltozunk, az is változást hoz: egy békés
világot építünk, megszabadítjuk a világot az erőszaktól. Egy
jó szív sok ember életét jobbá teheti. Jézus tanítványai arra
kaptak meghívást, hogy a szív emberei legyenek, akik szívükön
viselik mások sorsát. Ez az, amit elsőként Jézus tett. Ő arra
szólít: „Higgyetek az evangéliumban!” Hinni az evangéliumban
azt jelenti, hogy ráhagyatkozunk az atya szeretetére, aki átöleli
fiát és megbocsát neki, nem kérdezve érdemeit, nem kérve
engesztelését, hanem csak azért, mert visszatért hozzá! Hinni az
evangéliumban annyit tesz, hogy tudjuk, hogy az az ige a béke útja,
hogy a világ megváltozhat! Hinni az evangéliumban azt jelenti,
hogy hiszünk az imádság erejében. Nyissuk ki gyakran az
evangéliumot ebben a nagyböjti időszakban, hallgattassuk el saját
gondolatainkat, hogy Isten Igéjét tudjuk hallgatni, kérjük az
Urat együtt a betegekkel, a szenvedőkkel, a gonosztól
szenvedőkkel! Így fogunk újra rátalálni Isten
szeretet–szövetségére, melyet velünk kötött. Isten ajándékba
adta az embereknek a földet, de figyelmeztette őket, hogy tartsák
tiszteletben az ember életét, vérét, senki ne éljen úgy, hogy
nem érdekli a másik élete. Isten parancsolata az erőszak ellen
szól. Aki megtér, a béke útjára lép, az helyreállítja ezt a
szövetséget. Az emberi szív mélyén ott rejlik a béke iránti
vágy. A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy észrevegyük szívünkben
és felebarátunk szívében a béke szivárványát, hogy véget
érjen az erőszak özöne. S arra is, hogy a sok ember, aki ma is
fürkészi az eget segítségért és védelemért, békéért és
reményért könyörögve, végre föltűnni lássa ezt a
szivárványt, amely a mi szívünkből ered, hogy azok felett
teljesedjen ki, akik befogadják a békét.
Imádság
az Úr napján
