Február 18., vasárnap Nagyböjt 1. vasárnapja

Ter 9,8-15; Zsolt 24; 1Pt 3,18-22; Mk 1,12-15.




Szerdán kezdődött a nagyböjti idő. Egyszerű, közvetlen felhívást intéz hozzánk, hogy áttörje megszokásainkat, meggyőződéseinket, azt a védekezésből és közönyből szőtt rengeteget, amely miatt oly kevéssé változunk, oly kevéssé vagyunk sebezhetőek, s nem lépünk alázatos szívvel olyan útra, amelynek kezdete szükségszerűen a szegénység. Jézus szembenéz a gonosszal a sivatagban, amikor „megkísértette a sátán”, ahogy Márk evangéliumában olvassuk. Ezzel kezdetét veszi agóniája, vagyis az élet és a halál, a jó és a rossz közötti küzdelem. Jézus egész élete küzdelem volt, harc a Gonosz ellen. Igen, ezért „teljesedett be az idő”. Ez azt jelenti, hogy eljött az Úr, hogy harcba szálljon az ember ellenségével, aki megosztottságot támaszt, akitől a széthúzás és a háborúskodás ösztöne ered. Ezért, ehhez a harchoz kéri, hogy térjünk meg. Jézus azt kéri, hogy változzunk meg és csatlakozzunk hozzá, mert szereti az embereket és nem akarja, hogy elvesszen az életük, jobbá akarja tenni, s meg akarja menteni őket a szomorú középszerűségtől. Aki nem változik meg, az megmarad a réginek és végül, talán észre sem veszi, behódol a néma és süket bálványoknak. A nagyböjt út, amelyet végig kell járni. A nagyböjt kitartó, visszatérő, szeretetteljes meghívás. Olyanokhoz szól, akik a gyors, könnyű, azonnali megoldásokat szeretik, akiknek szíve nem hajlik az alázatra; akik azt hiszik, mindig számtalan lehetőség közül választhatnak. Valójában csak az képes a változásra, aki észreveszi a szívében megnyíló szakadékot, és a bűnbánat útjára lép. Ennek tudatosításából ered a megbánás útja. A nagyböjt a megbocsátás és az öröm ideje, mert miközben hallgatjuk az Atyát, aki szól hozzánk és megújít minket, visszatalálunk a szívünkhöz. A nagyböjt sürgetve hív arra, hogy megváltoztassuk a világot, méghozzá a saját szívünkkel kezdve. Amint a bűn és a gonosszal való cinkosság mindig hatással van másokra, úgy ha megváltozunk, az is változást hoz: egy békés világot építünk, megszabadítjuk a világot az erőszaktól. Egy jó szív sok ember életét jobbá teheti. Jézus tanítványai arra kaptak meghívást, hogy a szív emberei legyenek, akik szívükön viselik mások sorsát. Ez az, amit elsőként Jézus tett. Ő arra szólít: „Higgyetek az evangéliumban!” Hinni az evangéliumban azt jelenti, hogy ráhagyatkozunk az atya szeretetére, aki átöleli fiát és megbocsát neki, nem kérdezve érdemeit, nem kérve engesztelését, hanem csak azért, mert visszatért hozzá! Hinni az evangéliumban annyit tesz, hogy tudjuk, hogy az az ige a béke útja, hogy a világ megváltozhat! Hinni az evangéliumban azt jelenti, hogy hiszünk az imádság erejében. Nyissuk ki gyakran az evangéliumot ebben a nagyböjti időszakban, hallgattassuk el saját gondolatainkat, hogy Isten Igéjét tudjuk hallgatni, kérjük az Urat együtt a betegekkel, a szenvedőkkel, a gonosztól szenvedőkkel! Így fogunk újra rátalálni Isten szeretet–szövetségére, melyet velünk kötött. Isten ajándékba adta az embereknek a földet, de figyelmeztette őket, hogy tartsák tiszteletben az ember életét, vérét, senki ne éljen úgy, hogy nem érdekli a másik élete. Isten parancsolata az erőszak ellen szól. Aki megtér, a béke útjára lép, az helyreállítja ezt a szövetséget. Az emberi szív mélyén ott rejlik a béke iránti vágy. A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy észrevegyük szívünkben és felebarátunk szívében a béke szivárványát, hogy véget érjen az erőszak özöne. S arra is, hogy a sok ember, aki ma is fürkészi az eget segítségért és védelemért, békéért és reményért könyörögve, végre föltűnni lássa ezt a szivárványt, amely a mi szívünkből ered, hogy azok felett teljesedjen ki, akik befogadják a békét.
Imádság az Úr napján