Február 22., csütörtök

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe

Mt 16,13-19. Péter hitvallása

Imádság az apostolokkal

¹³Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« ¹⁴Ők ezt felelték: »Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.« ¹⁵Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« ¹⁶Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« ¹⁷Jézus azt felelte neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. ¹⁸Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. ¹⁹Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.« 

Péter székfoglalásának mai ünnepe régi hagyományt idéz fel, amely szerint február 22-én vette kezdetét Péter püspöki tevékenysége Rómában. A liturgia arra hív, hogy emlékezzünk meg Péter szolgálatáról, és ünnepeljük azt. Hangsúlyozza egyrészt, hogy a római egyház apostoli alapra épült, másrészt pedig hogy Péter a szeretetszolgálatban kap vezető szerepet, vagyis olyan egyedülálló karizmát kap, amely utódaiban tovább él. A most olvasott evangélium három szimbólumot sorakoztat fel: a sziklát, a kulcsokat és az oldás-kötés hatalmát. Arra utal ezzel, hogy Péter az Isten kiválasztottainak egész népére vonatkozó hivatást kapott. Jól tudjuk, milyen üdvös az egyház számára a Róma püspöke által gyakorolt, egyesítő erejű küldetés. Napjainkban azonban ez még fontosabb, mint valaha. A globalizált világban – amely hajlamos mindent csak önmagához mérni, és hajlamos a megosztottságra – a pápa egyedülálló kincset képvisel, amelyet őrizni, védeni kell, és meg kell mutatni mindenkinek. Nem a világ hatalmaskodó módján, hanem a mindenkit, de különösen a szegényeket szolgáló szeretet révén. Az elsőség forrása tehát nem „a hús és a vér”, nem egyéni, emberi képességekből ered: Isten Szentlelke ajándékozza azt az egyháznak, amint az világosan kitűnik az evangéliumi olvasmányból. Különösen is ékesszóló Ferenc pápa tanúságtétele ebben a zavaros és bizonytalan korban. A sziklát maga Jézus mutatja meg, amikor egy félreeső helyen gyűjti egybe a tanítványokat. Megkérdezte tőlük, mit gondolnak róla az emberek. Nem kíváncsiságból akarja tudni, bár minden joga meglenne ahhoz is, helyette inkább azért, hogy segítsen a tanítványoknak megérteni, hogy ő Isten küldötte. Jézus jól tudta, hogy az emberek nagyon várják a messiást, bár úgy gondolnak rá, mint politikai és katonai szempontból erős valakire, aki majd megmenti Izrael népét a rómaiak rabigájából. Ez a várakozás azonban idegen volt Jézus küldetésétől, amelynek célja az volt, hogy végérvényesen megszabadítsa az embert a bűn és a gonosz szolgaságából. Jézus meghallgatta a tanítványok első válaszait, aztán közvetlenül a szívükhöz szólt: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Szüksége van rá, hogy a tanítványok összhangban legyenek vele, úgy érezzenek, ahogyan ő érez. Péter ragadja meg a szót, és mindegyikük nevében válaszol, megvallja hitét. Jézus pedig azonnal boldognak nevezi őt. Péter és vele együtt a tanítványok szerény csoportja azok közé a „kicsinyek” közé tartozik, akiknek az Atya kinyilatkoztatja a világ teremtésétől kezdve rejtett dolgokat. Simon, aki ugyanolyan, mint a többi ember, húsból és vérből való, a Jézussal való találkozásban új hivatást kap: legyen kőszikla, vagyis sok ember támasza, hatalommal arra, hogy új baráti kötelékeket hozzon létre és eloldozza a szolgaság megannyi kötelékét.

Imádság az apostolokkal