A
Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a betegekért imádkoznak.
Emlékezzünk
Andrea Santoro római papra, akit a törökországi Trabzonban
gyilkoltak meg 2006-ban.
Mk
6,53-56 Betegek gyógyítása Genezáret földjén
53Átkeltek
a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. 54De
mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték
őt, 55és körbefutva az egész környéken elkezdték a
betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott
van. 56Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy
városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy
legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik
megérintették őt, meggyógyultak.
Jézus
átkel a túlpartra, csatlakozva a tanítványokhoz, akik a
Galileai-tenger hullámaival küszködtek. Ahogy máskor is,
jelenléte lecsillapítja a tengert és a viharos szelet, miként
azok szívét is, akik szoronganak vagy önmagukba roskadtak. Az
evangélium szerint amint kiszállt a csónakból, „a tömeg rögtön
felismerte” és köréje gyűlt, odahozva a betegeket, hogy
meggyógyítsa őket. Mindenki bízott benne, s gyógyító erejében:
sokaknak elég volt csak megérintenie köntöse szegélyét, hogy
meggyógyuljanak. Jézus pedig nem hárította el az emberek
kéréseit, senkit nem küldött el. Ez a viselkedésmód bennünket
is, közösségeinket is el kell, hogy gondolkoztasson. Nem úgy
kellene-e, hogy mi legyünk az Úr köntösének szegélye, amelyet a
szegények és a betegek megérinthetnek kezükkel? A gyengéknek és
a szegényeknek könnyen kellene hozzáférniük „Krisztus
testéhez”, amely nem más, mint a tanítványok közössége, hogy
általa rendbe jöjjenek és meggyógyuljanak. Különben is, a
segítségért hozzá forduló szegények nélkül, s a vigaszt kapó
betegek nélkül az egyház nem igazán evangéliumi. Magától
születik meg a kérdés: mi hogyan, mire használjuk azt a gyógyító
és szabadító erőt, melyet az Úr a kezünkbe adott? Fennáll-e a
veszélye, hogy fösvény őrzői legyünk csak mindannak, amit
kaptunk, s amit önzetlenül kellene sokaknak szétosztanunk,
mindazoknak, akik a gyógyulást és szabadulást várják? Bizony,
manapság sokan zörgetnek az egyház, s a keresztény közösségek
ajtóin - sürgős választ kellene adni. De ki is kell lépnünk, s
elébe menni sokaknak, akik várnak. A szeretet-talentumot, melyet az
Úr adott nekünk, nem szabad elásni a földbe, keserű önzésünk
talajába, hanem tudnunk kell kereskedni vele, megsokszorozni, épp
azért, mert egyre nagyobb az igény a segítségre és a
szabadításra. Ferenc pápa arra hív bennünket, hogy „tapintsuk
meg Jézus sebhelyeit a szegények sebeit érintve”. Manapság
jellemző, hogy félelem tölt el bennünket, mert eluralkodik
rajtunk egy tévképzet, miáltal zordabbak, hűvösebbek,
türelmetlenebbek leszünk, s ritkák köztünk a gyengédség és
barátság gesztusai. Valós és hihetetlen mértékű igény van a
gyengédségre, társaságra, meghallgatásra, egymás támogató
elkísérésére. Engedjük, hogy mások elfoglalják a mi
területünket, átlépjék határainkat, akár időnkből is
elvegyenek, hogy rajtunk keresztül találkozhassanak Jézus gyógyító
és szabadító szeretetének erejével.
Imádság
a betegekért
