Szent
Cirill …869) és Metód (…885) emléknapja, szláv egyházatyák és
Európa védőszentjei.
Jo
2,12-18; Zsolt 50(51); 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18
Sajnos
egyre inkább elhalványul a nagyböjtnek, ennek a történelemmel
átitatott időszaknak a jelentősége mai, szétszórt világunkban.
A liturgia felidézi Isten szenvedélyes és határozott hívását:
„késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből,
böjtölve, sírva és gyászolva” (Jo 2,12). Az Izrael népének
érzéketlensége miatt aggódó próféta ezt a magyarázatot fűzi
Isten hívásához: „A szíveteket szaggassátok meg, ne a
ruhátokat. Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert
jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület;
utálja a gonoszságot” (13). A nagyböjt ideje alkalom arra, hogy
visszatérjünk Istenhez, újra átgondoljuk életünket, és a világ
életének értelmét, annál is inkább, mert az Úr vár ránk.
Nagy az ő irgalma, kész még a saját döntését is
megváltoztatni, megbánva a rosszat, amellyel fenyegetett, azért
hogy bennünket üdvözítsen.
A
liturgia a hamu ősi jelével siet segítségünkre, melyet fejünkre
helyez a Biblia szavainak kíséretében: „emlékezzél, hogy
porból vagy és porrá leszel”. Ez természetesen bűnbánatot és
bocsánatkérést is kifejez, de még inkább egy másik nagyon
egyszerű dolgot: mindannyian porból vagyunk, gyengék és
törékenyek. Az önmagát felmagasztaló és hatalmasnak érző
ember (mindannyiunknak megvan a magunk módja arra, hogy
felmagasztaljuk és hatalmasnak érezzük magunkat) holnap semmivé
válik. Mindannyian por vagyunk! A fejünkre hintett hamu erre
emlékeztet. Mégsem a félelmünket akarja növelni a fejünkre
szórt hamu, csak emlékeztetni akar bennünket arra, hogy a
gyengeség és a törékenység az élet meghatározó jellemzője,
akkor is, ha állandóan menekülni próbálunk előlük.
Felszabadító érzés, hogy nem kell mindig erősnek, hibátlannak
és ellentmondásoktól mentesnek tettetnünk magunkat. Az igazi erő
abban rejlik, ha tudatában vagyunk saját gyengeségünknek, és
ápoljuk magunkban az alázat és a szelídség érzését: „a
szelídek öröksége lesz majd a föld” – mondja Jézus (Mt
5,5).
A
hamu jele ezért mindig nagyon aktuális. Szigorú jel, amilyen maga
a nagyböjt is. Azért kaptuk, hogy segítsen jobban élni, és
megérteni, milyen nagy Isten szeretete, aki azt választotta, hogy
olyan gyenge és törékeny emberekhez kötődjön, mint mi vagyunk.
Ránk, gyengékre és törékenyekre bízta a béke nagy ajándékát,
hogy éljük meg, óvjuk, őrizzük, építsük. A világban túl sok
helyen tékozolják el a békét nap mint nap - miközben oly sok nép
roskadozik az erőszak súlya alatt. Az Úr féltékeny szeretete és
együttérzése az, ami bennünket Krisztus követeivé tesz, és
késztet arra, hogy – Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt
szavaival – Krisztus követségében járjunk. Az Úr a porból,
amiből vagyunk, a béke és a kiengesztelődés „követeivé”
tett bennünket.
Ebben
az időszakban az a feladatunk, hogy éberen őrködjünk azért,
hogy a lelkiismeret ne adja meg magát az egoizmus, a hazugság és
az erőszak kísértésének. A böjt és az imádság figyelmes és
éber őrszemekké tesz minket, hogy ne uralkodjon el a
reményvesztettség álmossága, mely elkerülhetetlennek tartja a
háborút; hogy messze meneküljön a rosszba való belenyugvás
tompultsága, mely még mindig a világra nehezedik; hogy vereséget
szenvedjen a realizmus lustasága, amely önmagunkba zár és saját
érdekeink foglyává tesz minket. A mai evangéliumban Jézus arra
buzdítja tanítványait, hogy böjtöljenek és imádkozzanak: azt
akarja, hogy vessünk le magunkról minden gőgöt és
elbizakodottságot, és imádsággal készüljünk Isten ajándékainak
elfogadására. Saját erőnkből nem tudjuk távol tartani a
gonoszt. Kérnünk kell az Úr segítségét. Ő az egyetlen, aki
megadhatja az embereknek azt a békét, amelyet ők nem tudnak
megadni önmaguknak.
Hamvazkodás
szertartása
