Március 3., szombat

Lk 15,1-3.11-32. Példabeszéd a tékozló fiúról

Előesti imádság  

¹A vámosok és bűnösök is mindnyájan odamentek hozzá, hogy hallgassák. ²A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: »Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.« ³Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik:

¹¹»Egy embernek volt két fia. ¹²A fiatalabb azt mondta apjának: ‘Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!’ Erre szétosztotta köztük vagyonát. ¹³Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. ¹⁴Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. ¹⁵Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. ¹⁶Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. ¹⁷Ekkor magába szállt, és azt mondta: ‘Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. ¹⁸Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! ¹⁹Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!’ ²⁰Föl is kerekedett, és elment apjához.
Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. ²¹A fiú így szólt hozzá: ‘Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.’ ²²Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ‘Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! ²³Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, ²⁴mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.’ Aztán elkezdtek vigadozni.
²⁵Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. ²⁶Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. ²⁷Az így válaszolt neki: ‘Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.’ ²⁸Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. ²⁹Ő azonban ezt mondta apjának: ‘Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. ³⁰De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hizlalt borjút.’ ³¹Ő azonban azt mondta neki: ‘Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. ³²De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.’«

Nagyböjti, Krisztus-követő utunk során a ma olvasott evangéliumi rész a megbocsátásról beszél nekünk. Az evangéliumok gyakran említik, hogy Jézust nagy tömeg követi, főként betegek, bűnösök, elhagyatott emberek. Ez persze nem marad észrevétlen. Sőt, a farizeusok Jézus elleni vádaskodásának egyik oka a bűnösökkel való különleges kapcsolata. Nem véletlen ez az összefüggés. Jézus küldetésének alapvetően fontos része, vagy mondhatnánk, Isten képmásának egy jellemző vonása. Jézus nem mást tesz, mint a mennyei Atya parancsolatát követi: Isten irgalmasságát igyekszik eljuttatni mindenkihez. Az ellene felhozott kifogásokra, miszerint vámosokkal és bűnösökkel találkozik, Jézus úgy válaszol, hogy nem magáról, hanem az Atyáról beszél. A tékozló fiú példabeszédével azt akarja megmutatni, hogyan viselkedik Isten gyermekeivel szemben. Az egész történet lényege az apa szokatlan viselkedése áll fiával szemben, aki elhagyta a házat, s eltékozolta minden vagyonát, amit kapott. Az apa áll a jelenet középpontjában. Sokkal inkább az ő, fia előtt kitárt ölelő karja az evangéliumi elbeszélés csúcspontja, semmint a kisebbik fiú ostoba döntései. Mindannak ellenére, amit kisebbik fia vele tett, az atya várja, hogy hazatérjen, hogy megölelhesse és ünnepséget rendezhessen neki. Hogy is viselkedhetett volna másképpen Jézus? Jól figyeljünk azonban valamire. Nem csak a kisebbik fiú távolodott el az atyától. Az idősebbik fiú is messze járt az ő irgalmasságától. A példabeszéd bemutatja az atya várakozását, aki várja a kisebbik fiát, s amint megpillantja, elébe fut. Ezt tette az Atya, mondja Jézus. Elénk jön szaladva, hogy újra maga mellett tudjon bennünket. Ez a keresztény megbocsátás lényege: Istentől ered, még mielőtt bennünk megszületne a megbánás. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy befogadjuk, felismerjük. Mondhatnánk úgy is, hogy a fiát megölelő atya jelenete a bűnbánat szentségének legtisztább ikonja. Úgy tűnik, az atya nem képes fiai nélkül meglenni. Ezért kimegy idősebb fia elé is, aki pedig nem akar belépni: neki is meg kell ölelnie fivérét. Igen, Isten pont ilyen: mindenkor megelőz bennünket a szeretetben és elénk siet, bűnösök elé, hogy megöleljen, hogy megtanítson bennünket egymást is megölelni. A nagyböjti idő pedig alkalmas arra, hogy a megbocsátás örömének gazdagságát megéljük, úgy a szentgyónásban, mint a testvérekkel való kiengesztelődésben.

Előesti imádság