Február 3., szombat

Márk 6,30-34. Mint a pásztor nélküli juhok 

Előesti imádság

 

³⁰Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. ³¹Ő ekkor azt mondta nekik: »Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.« Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. ³²Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül.

³³Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. ³⁴Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani. ^{(Ez 34,5)} 

 

Talán már be is esteledett, mire a tanítványok visszatértek Jézushoz küldetésük végeztével, és elmesélték neki, amit tettek (gyógyítások) és hirdettek (a szeretet országának közelsége) mindazoknak, akikkel találkoztak útjukon. Szép ez a kép, amely lefesti Jézus bensőséges viszonyát az apostolokkal, és örömüket, hogy beszámolhatnak neki mindarról, ami történt. A misszió örömet ad. Amikor valaki elfogadja, hogy ki kell lépnie saját magából és - ahogy Ferenc pápa mondaná - el kell indulnia a világ perifériái felé, hogy továbbadja Jézus szavait és irgalmasságát, nagy belső örömöt és békét tapasztal meg. Csakhogy ezt az örömöt tartóssá kell tenni. Jézus szavainak ereje az, ami változtat, gyógyít, megment a gonosztól. Ehhez viszont szükség van a közvetlenül Jézussal töltött pillanatokra is, különben átmeneti marad a lelkesedés. Gyakran fellelkesülünk, majd lehangolódunk vagy elbátortalanodunk. Jézus ezért nem elégszik meg azzal, hogy minden jól sikerült. Azt mondja a tanítványoknak: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!”. Ez a pihenés megpihenés a hallgatásban és az imádságban. „Gyertek velem külön…”: Jézus minden nap hív, hogy vele legyünk. Jézussal lenni az első feladata mindenkinek, akit elhívott tanítványának. Ha egy kezdeményezés alapjainál – legyen az bármilyen szép is – nincs ott a hallgatás és az imádság, nem hordozza majd magával azt az erőt, amely a Jézussal levésből fakad. Ezért meg kell kérdeznünk magunktól: napunk mekkora részét töltjük Jézussal, az imádságban, az Isten igéjén való elmélkedésben, az Oltáriszentség előtt? Az egyház sok lehetőséget kínál arra, hogy „Jézussal legyünk”. És ne mondjuk, hogy nincs időnk, mert magunkra és a saját dolgainkra mindig van időnk. Csak azoknak, akik Jézussal vannak, lesz meg a szükséges kenyerük, hogy jóllakassák világunk szükséget szenvedőinek sokaságát. Máskülönben tehetetlenek maradnak, és sehonnan nem kapnak választ bajaikra.

Előesti imádság