Február 6., kedd

Márk 7,1-13. Az ősök hagyományai


 
1Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. 2Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. 3A farizeusok ugyanis, és általában a zsidók, hacsak kezüket egy maréknyi vízzel meg nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományát. 4Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem mosdanak; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. 5Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: »Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?« 6Ő ezt felelte nekik: »Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van:
‘Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. 7Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak’. (Iz 29,13) 8Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományát tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.« 9Majd így folytatta: »Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományát megtartsátok. 10Mózes ugyanis azt mondta: ‘Tiszteld atyádat és anyádat’; és: ‘Aki atyját vagy anyját gyalázza, haljon meg’. (Kiv 20,12; 21,17) 11Ti pedig azt mondjátok: ‘Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna’, 12azontúl már nem engeditek, hogy valamit tegyen az apjáért vagy anyjáért, 13s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet tovább adtok; és sok más effélét cselekszetek.«


A mai evangélium egy vita nyitányát beszéli el, amely arról szól, hogy mi tiszta és mi tisztátalan. Jézus tanításának egyik meghatározó témája ez. Az Úr magához hívja a tömeget, hogy megmutassa nekik, milyen az igazi vallásos élet. Egyenesen válaszol a farizeusok kérdésére, hogy a tanítványok miért esznek „tisztátalan kézzel”, vagyis anélkül, hogy kezet mosnának. Azt válaszolja: tanítványai azért esznek így, mert „kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná”. A tisztátalanságot azok a tettek, szavak, vagy helyzetek okozzák, amelyek eltávolítják az embert Istentől, aki a „tiszta”, a „szent”. A leprásokat betegségük miatt tisztátalannak tekintették és ezért ők nem is léphettek be a templomba. A Leviták könyvében szabályok sorozata definiálja és határozza meg a tiszta és a tisztátalan dolgok körét, amelyekhez tartania kell magát annak, aki szövetségben akar élni Istennel (lásd a 11–15. fejezeteket). A tisztátalanság bűnössé teszi az embert. Ezért hívják az evangéliumokban a démonokat „tisztátalan lelkeknek” is, mert ezzel fejezik ki a legnagyobb távolságot Istentől. A tisztátalanságnak, vagyis mindannak a lényege, ami eltávolít Istentől, a szívből származik. Életünk döntő, központi jelentőségű csatáját a szívünkben vívjuk, hogy megszabadítsuk a gonosz ösztönös gondolatoktól, és a szeretet magjait vessük el benne. Nem elég görcsösen betartani a törvényt, ha nem műveljük a szívet az imádsággal, Isten szavának olvasásával, az egyház életében való részvétellel, a szegényekkel való találkozással. Jézus óva int a törvény pusztán külsődleges megtartásától, amely akár odáig fajulhat, hogy kioltja Isten szavát. Lehet ugyanis „Istent ajkunkkal áldani”, miközben szívünk távol van tőle. Isten parancsolata az, ami számít. Jézus egyes számot használ, talán Isten és a felebarát szeretetének nagy és egyetlen parancsolatára utalva. Hányszor tévesztjük össze hagyományainkat és szokásainkat Isten parancsával, megakadályozva ezzel, hogy életünkben működjön, s visszautasítva ezzel a megtérést.
Imádság az Úr anyjával, Máriával