Március 12., hétfő

Jn 4,43-54. A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása

Imádság a szegényekért 

 ⁴³Két nap múlva eltávozott onnan Galileába. ⁴⁴Jézus ugyan saját maga tanúsította, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában, ⁴⁵mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt a galileaiak, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben művelt az ünnepen, mert ők is fölmentek az ünnepre. ⁴⁶Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt Kafarnaumban. ⁴⁷Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. ⁴⁸Erre Jézus azt mondta neki: »Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!« ⁴⁹A királyi tisztviselő erre azt felelte: »Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!« ⁵⁰Jézus azt mondta neki: »Menj, a fiad él!« Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. ⁵¹Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. ⁵²Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: »Tegnap a hetedik órában hagyta el őt a láz.« ⁵³Így megértette az apa, hogy ez éppen abban az órában történt, amikor Jézus azt mondta neki: »A fiad él.« És hitt ő és egész háza népe. ⁵⁴Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment.

Ma kezdődik a nagyböjt negyedik hete, és a szentmise olvasmánya Jézust mint az élet Urát állítja elénk. János evangéliuma, amely mától a nagyböjt végéig elkísér bennünket, most azt mutatja, hogy Jézus visszatér Galileába, szülőföldjére, még ha korábban azt mondta is, hogy senki nem lett próféta saját hazájában. Az evangélista valójában kitágítja az elbeszélés határait, méghozzá az egész emberiségre: Jézus nem csak a zsidókért jött el (nem csak hazájáért), nem is csak Izrael népének tagjaiért, hanem minden emberért, kulturális, faji, hitbeli hovatartozástól függetlenül. A hit nem emberi előjogokra, vagy földi jellemvonásokra épül, hanem egyedül azon alapul, hogy szívünk Jézushoz és az evangéliumhoz kapcsolódik. Ez történik ezzel a kafarnaumi tisztviselővel is, aki Heródes Antipas királyt szolgálta és volt egy beteg fia. Úgy gondolja, Jézus meg tudja gyógyítani. Odamegy Jézushoz, és megkéri, hogy menjen el a házába, mert a fia haldoklik. Jézus mintha ellenállni próbálna az apa kérésének. S mintha bosszantaná a dolog, ezt válaszolja neki: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A tisztviselő azonban kitartóan kérleli. Jézus pedig a kitartását látva - nem a kitartó imádságot kéri-e tanítványaitól is?! - azonnal válaszol neki: „Menj csak, él a fiad!” Ennek az embernek elég Jézus szava, hogy elinduljon hazafelé. Az evangélista megjegyzi: „Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia.” Olyan távolságot nem ismerő csoda volt ez, amely épp a tisztviselő hitének köszönhető. Ez a királyi tisztviselő az igazi hívő példájaként áll előttünk. Nem volt zsidó, nem járt a zsinagógába sem. Viszont habozás nélkül hitt Jézus szavának. Ezért a hitéért kapta vissza gyógyultan a fiát. Ezt a hitet szívünkbe fogadva folytassuk utunkat a húsvét felé, hogy magunkon is megtapasztaljuk az evangélium gyógyító erejét.

Imádság a szegényekért