Jn 5,1-16. Gyógyítás a
Beteszda-fürdőnél
1Ezek után volt a zsidók ünnepe, és Jézus fölment Jeruzsálembe. 2Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, amelyet héberül Betezdának neveznek, és öt oszlopcsarnoka van.
3Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, bénák sokasága.
5Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt.
6Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: »Akarsz-e meggyógyulni?«
7A
beteg azt felelte: »Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a
víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.«
8Jézus azt mondta neki: »Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!«
9Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett.
Azon a napon pedig szombat volt.
10Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: »Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.«
11Azt felelte nekik: »Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: ‘Vedd ágyadat, és járj.’«
12Erre megkérdezték tőle: »Ki az az ember, aki neked azt mondta: ‘Vedd ágyadat és járj’?«
13A meggyógyult azonban nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus eltávozott a helyszínen levő tömegből.
14Később
Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: »Íme,
meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék
veled.«
15Az ember elment, és megvitte a hírt a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt.
16A zsidók pedig üldözni kezdték Jézust azért, mert ezeket szombaton tette.
János evangélista most
Jeruzsálembe vezet el bennünket, egy fürdő közelébe, amelyet Beteszdának („az
irgalom házának”) hívnak. Szent helynek tartották, ahol csodák történnek. A
fürdő mellett gyülekeztek a „vakok, sánták, bénák” nagy létszámban. A
néphagyomány szerint, amely valószínűleg egy pogány gyógyító istenséghez
kapcsolódik, a fürdő körül gyülekezők egy angyalt vártak, aki felkavarja a
vizet, s biztosan tudták, hogy az első ember, aki a vízbe lép, meggyógyul. A
népszerű hagyományon túl lehet ez a fürdő az egyház képe is, amely igazi
„irgalom háza”. A keresztény hagyomány gyakran úgy írta le a hívők közösségét,
mint egy mindig élő forrást. Szépek azok az ikonok, amelyek Máriát ábrázolják
egy forrás közepében, amely a szegények és gyengék szomját oltja. Szent XXIII.
János pápa szívesen hasonlította az egyházat egy falu kútjához, ahol mindenki
olthatja szomját. Ez az öt oszlopcsarnokos fürdő olyan hely, amelyről példát
vehetnek keresztény közösségeink. Nem mágikus vagy ezoterikus helyszín.
Mondhatnánk persze, hogy mindenkor szükség van egy angyal jelenlétére, hogy
közbenjárjon. Az angyal azonban maga Jézus - legalábbis annak a betegnek, aki
sok éve várt a fürdő szélénél. Ahogy elhalad mellette, Jézus megáll és
érdeklődik állapotáról. Már harmincnyolc esztendeje volt beteg. Ma erre azt
mondanánk, „krónikus beteg”, ahogy sokszor érzéketlenül nevezzük azokat,
akiknek már nincs reményük a gyógyulásra. Meglátja ekkor Jézust, aki megáll
mellette és megkérdezi tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” És ennek a teljességgel
váratlan és önzetlen közelségnek hatására újraéled a béna emberben a remény. A
szeretet mindig megnyitja a szívet - azét is, akinek ajándékozzák. Magányba
zárva nehéz, talán lehetetlen is meggyógyulni az embernek. S milyen sokan
vannak, akiket éppen legnagyobb gyengeségük idején hagynak magukra! Jézussal
megérkezett az igazi angyal, aki meggyógyítja ezt az embert. Jézus így szól
hozzá: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” És így is történik. Történik azután
egy másik találkozás is. Ennek az embernek a szívét is meg kellett gyógyítani.
Második találkozásukkor Jézus ezt mondja neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne
vétkezzél”. Fontos, hogy Jézussal újra meg újra találkozzunk, hogy szívünk
legmélyéig meggyógyulhassunk. Mindegyikünknek oda kellene képzelnie magát a
fürdő szélére, s hallani, amint Jézus ugyanezeket a szavakat kimondja nekünk
is, hogy fel tudjunk kelni az önzésből és magunk is „angyalai” lehessünk
azoknak, akik segítségre és vigaszra szorulnak.
Imádság az Úr anyjával,
Máriával
