Március 21., szerda

Jn 8,31-42. Ha a Fiú szabaddá tesz benneteket, szabadok lesztek

Imádság a szentekkel 

³¹Azoknak a zsidóknak, akik hittek neki, Jézus azt mondta: »Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, ³²megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.« ³³Azok azt felelték neki: »Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy ‘szabadok lesztek’?« ³⁴Jézus így szólt: »Bizony, bizony mondom nektek: Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. ³⁵De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. ³⁶Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. ³⁷Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert a tanításom nem hatol belétek. ³⁸Én azt mondom, amit az Atyánál láttam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól hallottatok.« ³⁹Azt felelték neki: »A mi atyánk Ábrahám!« Jézus azt mondta nekik: »Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek. ⁴⁰De most meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek azt az igazságot mondtam, amelyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem tette. ⁴¹Ti a ti atyátok tetteit cselekszitek.« Erre azt mondták neki: »Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten!« ⁴²Jézus így szólt hozzájuk: »Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.

Ezt az evangéliumi szakaszt annak a feszültségnek a tükrében kell értelmezni, amely az első keresztény közösség és a zsidók között keletkezett. Az első keresztények számára nehéz próbatételt jelentett azoknak a zsidóknak az ellenségessége, akik a mózesi törvény kizárólagos letéteményeseinek vallották magukat. János evangélista nyomatékosan emlékezteti Jézus tanítványait: maradjanak meg Igéjében; ne csak hallgassák, hanem lakjanak benne, mintha ez a szó lenne az otthonuk, egyszóval váltsák hűségesen életre, mint életük legsajátabb szavait. Az Ige, amelyet kaptunk és amelyet hűséggel hallgatunk, valóságos otthon, s a keresztény ember arra kapott meghívást, hogy benne éljen. Életét valósággal körül kell ölelnie az evangéliumnak, az evangélium kell, hogy a támasza legyen, s kovászként át kell járnia. A keresztény szabadság nem más, mint az evangélium szavainak hallgatása és követése. Az evangélium édes igája szabadít meg az önszeretet láncaitól. A szabadulás nem valamiféle törvényből fakad, s nem is hovatartozás kérdése, még ha „Ábrahám törzséből” származnánk is. A keresztény szabadság nem egyéb, mint hogy az ember egész életével Jézushoz csatlakozik. Azt jelenti, hogy az ember teljes mértékben, vagyis minden tanítvánnyal együtt részesévé válik Jézus küldetésének a világban. A keresztény szabadság nem valamiféle kötelékből való szabadulás, ami után mindenki azt csinálhat, amit akar. Ez az önzés, vagyis a világ divatjainak és a gonosz csábításainak alávetett rabság. Aki valaminek a rabszolgája, mindig abba a meggyőződésbe ringatja magát, hogy nem is az, mert így kényelmesebb, ez megkímél attól a felelősségtől és fáradságtól, hogy mindig keressük az irányt, amerre menjünk, és eleve attól, hogy egy „mi” része legyünk, azé a népé, amelyet Jézus egybegyűjtött, hiszen ezért jött a földre. „Az igazság szabaddá tesz benneteket” – mondja Jézus. Az igazság pedig maga Jézus. Az tesz minket szabaddá minden földi rabságtól és teszi lehetővé számunkra, hogy már most megízleljük a bűntől való szabadságot, ha hozzá csatlakozunk, mégpedig végleg. Ha valóban „Ábrahám fiai” akarunk lenni, nem elég, ha annak mondjuk magunkat, mutat rá Jézus. Az igazi fiúság, amely Isten családjává és barátaivá tesz minket, abból fakad, ha az „Atya műveit” visszük végbe. Jézus ezért így felel: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett!” De azok igencsak messze voltak attól, hogy Ábrahámot kövessék. Nem elég, hogy meg akarták ölni Jézust, ami Ábrahámnak eszébe nem jutott volna, de Ábrahám a legnagyobb dolgot tette meg, amit egy hívő tehet, engedelmeskedett az Úr szavának és rábízta egész életét, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: „Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy” (Zsid 11,8).

Imádság a szentekkel