Jn 8,51-59. Mielőtt
Ábrahám lett, én vagyok
51Bizony, bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem.«
52Azt
mondták erre a zsidók: »Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám
meghalt, a próféták is, és te azt mondod: ‘Ha valaki a tanításomat
megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem.’
53Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?«
54Jézus
azt felelte: »Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi. Atyám
az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok: ‘Istenünk’,
55pedig
nem ismeritek őt. Én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem
őt, hozzátok hasonló hazug lennék. De én ismerem őt, és a tanítását
megtartom.
56Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett.«
57A zsidók erre azt mondták neki: »Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?«
58Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.«
59Ekkor köveket ragadtak, hogy megkövezzék. De Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.
„Bizony, bizony mondom
nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre”. A mai
evangéliumi szakasz nyitómondata világosan beszél Isten igéjének szabadító
erejéről. Jézus kitartóan sulykolja az evangélium hallgatásának és
megtartásának fontosságát, s ebből a tanítványok megértik, melyik utat kell
követniük ahhoz, hogy megszabaduljanak a világ sokféle rabságából, beleértve a
halált is. Valóban különös: az Úr a teljes életet akarja nekünk ajándékozni,
azt az életet, amely nem ér véget a halállal, és mégis ellenállásunkba,
ellenvetéseinkbe ütközik. Sokan bizalmatlanul és ellenségesen tekintenek az Úr
nagylelkűségére, amikor más, emberibb, értelemmel teljes életet ajánl nekünk.
Mintha visszautasítanánk ezt a hatalmas szeretetet. Az evangéliumot még el is
fogadnák, csak ne kívánna olyan sokat, ne zavarna annyira bennünket, ne
buzdítana arra, hogy túl sokat változtassunk életünkön és szokásainkon. Könnyen
előfordulhat, hogy azok mögé sorakozunk fel, akik Jézus hatalmát kérdőjelezik
meg: „Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál?” A kérdés megfogalmazóinak
szándéka az volt, hogy ellaposítsák az evangéliumot és lehúzzák a világi
mentalitás normalitásának szintjére. „Kinek képzeled magad?” – kérdezik tőle
arcátlanul. Pedig tényleg egyedül Isten képes legyőzni a halált. És éppen ez az
evangélium, az örömhír - Jézus azért jött, hogy ezt elhozza nekünk. Ezért ha az
evangéliumból elvész ez a prófécia, ha felvizeződik és elveszti, amiben elüt a
világtól; ha nem mutat célként a mennyország felé, az olyan, mintha megöltük
volna. Jézus megint azt válaszolja, hogy nem önmagát magasztalja fel. Szavai a
mennyei Atya közvetlen ismeretéből fakadnak: Ő az, aki küldte. Magát pedig úgy
mutatja be, mint aki elsőként hallgatja és engedelmeskedik neki. Azt is
mondhatnánk, hogy Jézus egyértelműen a hitét vallja meg, amikor így szól: „Ha
azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és
megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg
is látta, és örült neki.” Arra a látomásra utal, amelyet Isten mutatott
Ábrahámnak, s amelyet ő örvendező hittel el is fogadott. Az evangélium követése
melletti döntés megkívánja, hogy hagyjunk fel önmagunkba fordult életmódunkkal,
hogy örömteli szívvel elfogadhassuk Isten látomását, szeretetteli tervét,
amelyhez tőlünk is azt kéri, hogy vegyünk részt benne. Ha viszont beletörődünk
önzésünkbe, könnyen olyanok leszünk, mint Jézus hallgatói, akik először
gyűlölettel bírálják, majd köveket ragadnak, hogy megkövezzék. A köveket pedig
azokhoz az érzéseinkhez és viselkedésmódjainkhoz hasonlíthatjuk, amelyek
akadályozzák az evangéliumot és annak erejét. Az Úr olyan tanítványokat akar,
akik hallgatnak rá, s akik befogadják az Atya szeretet-tervét, aki minden ember
üdvösségét akarja.
Imádság az egyházért
