Jn 7,1-2.10.25-30.
Próbálták elfogni Jézust
1 Ezek után Jézus bejárta Galileát. Nem akart ugyanis Jódeába menni, mert a zsidók halálra keresték. 2Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep.
3
10Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban.
25A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: »Nem ő az, akit halálra keresnek?
26Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus?
27Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.«
28Akkor
Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: »Ismertek engem is,
és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól
jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek.
29Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.«
30Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája.
Jézus Galileában
tartózkodik, és nem akar Jeruzsálembe menni, hogy ne kerüljön a farizeusok
kezére, akik mostanára veszélyes ellenségeinek számítanak. Úgy érzi, nem jött
még el az ő ideje. Mivel azonban közeledik a sátoros ünnep, mégis úgy dönt,
hogy elmegy a templomba, de testvéreivel együtt, hogy kerülje a feltűnést.
Jeruzsálemben azonban felismerik, és az emberek körében mindjárt vita kerekedik
róla. Köztudott már, hogy a nép vezetői meg akarják ölni, hogy ne folytathassa
igehirdetését. Látva, hogy még mindig szabadon járkál, némi iróniával már azon
tanakodnak, vajon esetleg a farizeusok is elismerték-e végül, hogy mégiscsak ő
a Krisztus. Aztán hitetlenségüknek is tanúbizonyságát adják, amikor
hozzáteszik, hogy Jézus származását ismerik, a Krisztusról azonban úgy tartotta
a hagyomány, hogy nem fogják tudni, honnan jön. Jézus ekkor ismét nyilvánosan tanítani
kezd a templomban, és leleplezi a tömegek hitetlenségét. Azt mondja, ő jól
tudja, honnan jön és ismeri azt, aki az emberek közé küldte. Aki őt hallgatja
és követi, az üdvösség útján jár: megismeri az Atyát, aki Jézust küldte, és
elfogadni a világ üdvösségéről szóló tervét. Az „ismeret”, amiről Jézus beszél,
szorosan kapcsolódik az ő ismeretéhez: olyan ismeret ez, ami egyben
ragaszkodás, engedelmesség, készség arra, hogy teljes mértékben teljesítse az
Atya akaratát, ami az, hogy minden ember eljusson az üdvösségre. A hallgatóság
azonban elutasítja ezt az evangéliumot, ezt a rendkívüli feladatot, mely rá
várna, és vezetőikhez hasonlóan most ők is megpróbálják letartóztatni Jézust.
Gyakran ismétlődő történet ez, időnként mi magunk is részesei vagyunk. Hányszor
próbálunk „megálljt parancsolni” az evangéliumnak, vagyis akadályozni
változtató erejét, vagy megsebezni ismételt árulásainkkal, vagy bebörtönözni
szokásaink, rítusaink, kicsinyességünk hálójába! Jézust azonban senki nem volt
képes megállítani. János evangélista különleges egyértelműséggel hangsúlyozza,
hogy nem üldözői végeznek Jézussal. Nekik ehhez nincs erejük. Valójában maga
Jézus az, aki átadja magát üldözőinek, hogy elvigyék a kereszthez. Ő az, aki
életét adja értünk. Jézus úgy áll előttünk, mint az Atya minden ember iránti
határtalan szeretetének szentsége.
A Szent Kereszt imádsága
