A modern kori mártírokra
emlékezünk.
Jn 13,21-33.36-38 Az
árulás megjövendölése
21Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: »Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.« 22A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. 23Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézushoz egészen közel foglalt helyet. 24Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: »Ki az, akiről beszél?« 25Az odahajolt Jézushoz, és megkérdezte tőle: »Uram, ki az?« 26Jézus azt felelte: »Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.« Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. 27Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: »Amit teszel, tedd meg gyorsan!« 28Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. 29Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: »Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!« vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. 30Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
31Miután kiment, Jézus így szólt: »Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. 32Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. 33Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.
36Ekkor Simon Péter megszólalt: »Uram, hová mégy?« Jézus azt felelte: »Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később követni fogsz engem.« 37Péter megkérdezte: »Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!« 38Jézus azt felelte: »Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.
Jézus jól tudja, hogy
immár közel az „óra”, a halálé és a feltámadásé. Szívében ellentmondásos
érzések is kavarognak: nem akar meghalni, de elmenekülni sem. Mindenesetre
eljött az óra, amikor eltávozik ebből a világból, és az Atya felé indul. Ő épp
elhagyni készül ezt a világot, de vajon a tanítványok kicsiny csoportja, melyet
egybegyűjtött, gondozott, szeretett, tanított, továbbra is együtt marad-e?
Jézus tudja, hogy Júdás hamarosan elárulja őt. Ennek a tanítványnak nem számít,
hogy Jézus elébe is letérdelt, hogy megmossa lábát. A Jézus által megmosott,
megérintett és talán meg is csókolt lábai Júdást éppen kifelé viszik, hogy
elárulja őt. Jézus kimondhatatlan szomorúsággal szól a tizenkettőhöz:
„egyikőtök elárul”. Ennek hallatán az egész csoporton eluralkodik a
zavarodottság. Mindenkit felzaklatnak ezek a szavak. Nem elég fizikailag Jézus
közelében maradni, ami igazán számít, az a szív közelsége és az ő megváltó
tervének befogadása. Élhetünk a tanítványok közösségében, követhetjük a hívő
ember életének ritmusát, de ha szívünk nem kapcsolódik szorosan az ő Igéjéhez,
ha nem gyakoroljuk konkrétan a legszegényebbek iránti szeretetet, ha a
testvérek között nem valósul meg az egység, ha nem csatlakozunk az ő igazságos
és békés világot építő tervéhez, akkor a szívünk lassacskán eltávolodik, elménk
fokozatosan elhomályosul, és többé nem értjük az Úr szeretetteli álmát. S
természetesen miközben elhalványul bennünk Jézus arca, az „én” egyre növekszik.
Mindaz, ami korábban Jézus iránti szeretet volt, szertartás lesz a magunk és a
dolgaink számára, S az egész természetes lecsúszás lesz az árulás irányába. A
jó és a rossz, a szeretet és a bizalmatlanság közötti harc a szívünkben zajlik.
Ezekben nem lehetséges kompromisszumot kötni. Júdással is ez történik. Ezekben
a napokban Jézus szolgálatunkon túl azt is kéri tőlünk, hogy maradjunk a közelében,
kísérjük el, ne hagyjuk egyedül. Ha valamire, akkor arra int bennünket, hogy
maradjunk figyelmesek, s kerüljük a közhelyességet. Ezt próbálja megértetni a
tanítványokkal is. Ők azonban, kezdve Péterrel, nem értik. Túlságosan is el
vannak foglalva önmagukkal ahhoz, hogy engedjék, hogy e szavak megérintsék a
szívüket. Az árulás pedig épp az olyan szívből fakad, amelyik képtelen a
meghallgatásra. Ha félretesszük az evangéliumot, saját szavaink, saját
gondolataink, saját érzéseink kerülnek előtérbe, és képesek leszünk akár
elkótyavetyélni Jézust. Mindannyiunknak virrasztani kell. Péter és a többi
tanítvány is vele maradtak azon az estén, megvallva hűségüket mindhalálig - s
néhány nap elteltével előbb magára hagyták, majd megtagadták őt. Ne önmagunkban
bízzunk, hanem hagyatkozzunk minden nap az Úr szeretetére és védelmező
gondoskodására.
Nagyheti imádság
