A
Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a betegekért imádkoznak.
Lk 4,24-30. Jézus minden emberhez
küldetést kapott
24Majd így folytatta: »Bizony, mondom
nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. 25Bizony,
mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég
három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; 26mégis azok közül egyikhez sem küldték
Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. (1 Kir 17,8-16) 27És sok leprás volt Izraelben Elizeus
próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán«. (2 Kir
5,1-27) 28Ezeket
hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. 29Fölkeltek,
kihurcolták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek az oldalára, amelyen a
városuk épült, hogy letaszítsák. 30Ő
azonban áthaladt köztük és eltávozott.
Jézus egy akkoriban
közkeletű mondással fordul szülővárosa, Názáret lakóihoz, akiket haragra
gerjesztett a falu zsinagógájában mondott első prédikációja: „Egy prófétát sem
látnak szívesen a saját hazájában.” Jézus éppen személyesen tapasztalja meg
ezt. Miért nem fogadják el a názáretiek az evangélium hirdetését? Vakságuk
miatt, amely nem engedi, hogy Jézus életük feletti hatalmát elfogadják. Hisz
olyan, mint ők maguk, tudják, honnan származik, ismerik a rokonait, nem lehet,
hogy a Odafentről jön. Pedig ez maga az evangélium titka: emberi szavakból áll,
melyeket azonban maga Isten mond ki. Azokban pedig, akik hagyják, hogy az
evangélium átformálja őket, megjelenik Isten hatalmának tükröződése. A hit azt
jelenti, hogy tekintetünk túljut a látszaton és képesek vagyunk Isten Lelkére
hagyatkozni. Aki szegény és rászorult, azt képes megérinteni az evangéliumi
ige. Aki telve van gőggel, annak nincsen füle a hallásra, sem szíve az értésre.
Az ilyen ember el van telve önmagával, s azt hiszi, senkire sincs szüksége. A
szükséget szenvedők egészen máshogy vannak ezzel. Jézus Illés példáját hozza
fel, aki a sok özvegy közül csak egyhez, a száreptaihoz ment el, illetve
Elizeus prófétáét, aki a sok leprás közül csak a szír Naamánt gyógyította meg.
Az Úr mindenkihez elküldi prófétáit, és mindenkivel irgalmasságot gyakorol, de
általában csak a szegények, a gyengék hallgatnak a szavukra, és engedik, hogy
megérintsék a szívüket. A názáretiek Jézus válaszán, mely hitetlenségükre
derített fényt, annyira felbőszülnek, hogy megpróbálják a város szélén levő
szakadékba lelökni őt. Az irgalmasság evangéliuma mindig felbosszantja azokat,
akik megszokták, hogy csak magukkal törődjenek és mások felett ítélkezzenek.
Isten szeretete, amely azokra is kiárad, akik nem ismerik őt (mint a száreptai
özvegy vagy a szír Naamán), nem csak a názáretiek számára jelentett provokációt,
hanem mindannyiunk és annak a világnak a számára is, amelyben félrelökik azt,
aki nem számít. Valahányszor bezárjuk szívünk ajtaját az evangélium szavai
előtt, valahányszor távolinak vagy túl sokat követelőnek tartjuk őket, a
názáreti konfliktus jelenetét ismételjük meg: életünk legjobb, igaz barátját
lökjük el magunktól, az egyetlent, aki megmenthet bennünket. Jézus azonban
„áthaladt köztük és eltávozott” - írja az evangélista. Hiába igyekszünk eltolni
magunktól, az evangélium mindig csörgedező forrás marad, amely „tovafut”, hogy
elérje mindazokat, akik szomjazzák a szeretetet és a megváltást.
Imádság a betegekért
