Jn 5,31-47. Akik tanúságot
tesznek Krisztusról
31Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes.
32Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz.
33Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról.
34Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek.
35Ő égő és világító lámpás volt, és ti egy ideig örvendezni akartatok az ő fényében.
36Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a tettek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. 37Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, 38és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött. 39Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; 40ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
41Emberektől nem fogadok el dicsőséget. 42Rólatok viszont tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete. 43Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok el engem. Majd ha más jön a maga nevében, azt elfogadjátok. 44Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál! Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben reménykedtek. 46Mert ha Mózesnek hinnétek, talán nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt. 47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hisztek majd az én igéimnek?«
36Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a tettek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. 37Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, 38és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött. 39Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; 40ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
41Emberektől nem fogadok el dicsőséget. 42Rólatok viszont tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete. 43Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok el engem. Majd ha más jön a maga nevében, azt elfogadjátok. 44Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál! Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben reménykedtek. 46Mert ha Mózesnek hinnétek, talán nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt. 47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hisztek majd az én igéimnek?«
Jézus közvetlenül az
Atyára hivatkozik, aki a mennyben van, aki őbenne munkálkodik, és aki
személyesen tesz róla tanúságot. Már Keresztelő János is tanúskodott róla, és
természetesen ez is erőteljes tanúságtétel volt. Róla azt mondja Jézus, hogy
olyan volt, mint egy lámpa, még ha kevesen hagyták is, hogy fénye
megvilágosítsa őket. Végül küldetése megcáfolhatatlan védelmében hozzáteszi,
hogy végbevitt tettei tanúskodnak arról, hogy Isten országa eljött közénk.
Jézus ugyanis nem egyszerűen azért jött a világba, hogy egy tanítást hirdessen,
hanem hogy megváltoztassa a világot, megszabadítsa a bűn és a gonosz
szolgaságából. Az emberek életében végbement változás csodáival az evangélium
változtatni, s a gonosztól megszabadítani képes ereje nyilvánul meg, valamint
Isten működésének valóssága. Ezekről a
„tettekről” beszél Jézus: a szívek megtéréséről és azokról a változásokról,
amelyek a mindennapi életben mennek végbe, Isten irgalmasságának cselekedetei,
amelyek sokakat megszabadítanak a rabságból. A farizeusok mégsem akarták hinni,
hogy Jézus Isten küldötte, holott látták tetteit, meghallgatták igehirdetését.
Szívüket megkeményítette a gőg, elméjüket elhomályosították azok a rituális
cselekmények, amelyek elfojtották az irgalmasságot és a szeretetet. Jézus azt
mondja: „Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok”. A hit azt
jelenti, hogy az ember szívébe fogadja Isten szavát, és sajátjává teszi. Ehhez
alázat kell, hogy az Úrra tudjunk hallgatni, és készséges lelkület, hogy
hagyjuk, hogy a magasságból jövő szó vezessen minket, amely átalakítja
befogadóinak szívét. A meghallgatás és ez a készséges hozzáállás, vagyis hogy
hagyjuk, hogy Isten vezessen minket, ha lehet úgy mondani, a hit első lépése,
mert már benne van Isten szikrája. Ezért mondja nekik Jézus: „nincs meg
bennetek az Isten szeretete”. Jézus azért jött el a földre, hogy tisztán,
egyértelműen megmutassa Isten arcát. Ő Isten igemagyarázója, s az egyetlen, aki
el tudja nekünk magyarázni azt. Ha valaki készséges lélekkel olvassa, hűségesen
és őszinte szívvel hallgatja a Szentírást, megismeri Isten szeretetének
rendkívüli misztériumát, amely mindannyiunkat megszabadít. Jézus ezért arra
buzdítja hallgatóit, hogy ne keményítsék meg szívüket, ahogyan a zsidók tették
Mózes idejében, ne dicsőítsék magukat. Ellenkezőleg, hagynunk kell, hogy Isten
szava és a szeretet ebből fakadó cselekedetei megérintsék a szívünket. Jézus
azonban nem vádolja hallgatóit az Atya előtt, még akkor sem, ha hitetlenkedve
hallgatják. Azért jött, hogy felnyissa a szemeket és megnyissa a szíveket,
mindenkiét. Hiszen ez történik mindazokkal, akik készségesen és alázatos
lélekkel kinyitják és olvassák a Szentírást: Jézus maga siet segítségünkre,
hogy megértsük az Atya határtalan szeretetét, és ez megindítson minket.
Imádság az egyházért