Március 20., kedd

Jn 8,21-30. Amikor majd fölmagasztaljátok az Emberfiát

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával 

²¹Majd ismét szólt hozzájuk: »Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.« ²²A zsidók erre azt mondták: »Csak nem öli meg magát, s azért mondja: ‘Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek’?« ²³Ő azt felelte nekik: »Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. ²⁴Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.« ²⁵Erre azt kérdezték: »Ki vagy te?« Jézus azt felelte: »Az, amit mindig is mondtam nektek. ²⁶Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igazmondó, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.« ²⁷Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. ²⁸Ezért Jézus így szólt: »Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. ²⁹És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves neki.« ³⁰Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

 

János evangéliuma még mindig a jeruzsálemi templomban marasztal bennünket, ahol Jézus utoljára, végérvényesen szembeszáll ellenfeleivel. Hallgatói továbbra is makacsul elutasítják tanúságtételét isteni származásáról. Hiszen ha elismernék, hogy Isten küldte, el kellene fogadniuk tanítását s meg kellene változtatniuk a szívüket, sőt egész életüket. Hogy megmaradhassanak jelen álláspontjuknál és elkerüljenek minden változtatást, visszautasítják és kiforgatják Jézus tanítását. Ezt tesszük mi is, amikor nem akarjuk készséges szívvel hallgatni az evangéliumot, amely azt kéri tőlünk, hogy hagyjuk el a gonoszt és a Jézus és a többiek iránti szeretet útját kövessük. Megteszünk mindent, csak hogy igazoljuk magunkat és döntéseinket. Amikor Jézus kijelentette, hogy ők nem mehetnek oda, ahová ő megy, hallgatói egyenesen azt gondolták, hogy véget akar vetni életének. Jézus azonban egészen más síkon mozog, ami merőben eltér attól, ahol ellenfelei meg akartak ragadni. Jézus a magasba tekint, vagyis egy olyan tervet kapott az Atyától, amely az egész emberiséget átöleli. Jézus ezt mondja hallgatóinak: „Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok”. Jézus azért szállt alá a lehető legmélyebbre, az emberekhez, hogy felvigye őket a magasba, Isten magasságos ege felé. Valóban szakadéknyi távolság feszül az emberek szokásos gondolkodásmódja és aközött, ahogy Isten látja a világot és az egész emberiséget. Az, ahogy Isten látja a világot, Jézus életének csúcspontján mutatkozik majd meg: amikor meghal a kereszten. Akik keresztre feszítették, azt gondolták, halála az ő győzelmüket jelenti. Valójában azonban ott, a kereszten legyőzetik az önzés, amely a világot lefelé húzza, és felmagasztaltatik Isten szeretete, amely minden embert üdvözíteni akar. Miközben mi egyre azon vagyunk, hogy magunkat megmentsük, Jézus az egész életét arra tette fel, hogy a bennünket megmentsen: még a keresztre is értünk megy. Ezért mondja mindenkinek, ha még nem is érthetik meg: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok”. Igen, a halál pillanatában világossá válik, ki Jézus és miért öltött testet. Először a római százados értette meg a kereszt alatt. Amikor látta, hogyan viselkedik Jézus, egészen az utolsó leheletéig, azt mondta: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). Voltak néhányan a templomban levők közül, akik hittek benne, amikor beszélni hallották. Ha nekik elég volt, amit mondott, akkor mi miért kételkedünk, holott már annyiszor hallottuk a nekünk hirdetett evangéliumot?

Imádság az Úr anyjával, Máriával