Floribert Bwana Chuira, a
Szent Egyed Közösség fiatal kongói tagjára emlékezünk, akit ismeretlenek
2007-ben megöltek Gomában, mert nem hagyta magát megvesztegetni.
Ez 2,2–5; 122; 2Kor 12,7b–10; Mk 6,1–6
Ennek a
vasárnapnak az evangéliuma Názáretbe visz minket Jézussal. Hírére - hiszen már
mind Galileában mind Júdeában ismerték - sok názáreti lakos gyűlt össze, hogy
hallgassa őt a zsinagógában. Minden jelenlévő csodálkozott szavain. Olyan – egyébként jogos – kérdést tettek fel neki,
amelynek a hitre kellett volna vezetnie: „Honnét vette ezt?” A názáretiek, akik
csodás tetteket vártak a velük egy városból származó embertől, leragadtak
jelenlétének szokványos mivolta előtt. Jézus családja szokványos család volt,
sem gazdag, sem szegény. Valószínűleg nem is élvezett különösebb tiszteletet a
názáretiek körében. A názáretiek számára Jézusban nem volt semmi, ami
megkülönböztette volna őt tőlük. „És megbotránkoztak rajta” – fűzi hozzá az evangélista.
De mi ez a megbotránkozás? A názáreti lakosok nem tudták elviselni, hogy egy
olyan ember, mint ők, tekintélyt gyakoroljon felettük, vagyis Isten nevében
életük, szívük, érzéseik megváltoztatását kérje. Ám éppen ez a megtestesülés
botránya: Isten a kicsiny, gyenge emberen keresztül cselekszik. Isten nemcsak
rendkívüli embereket használhat föl, hanem bárkit; nem csodákkal mutatkozik be,
hanem az evangélium egyszerű szavával és a szeretet konkrét gesztusaival.
Jól
tudjuk, milyen kevéssé fogadja el ezt az evangéliumi logikát a mindennapi,
megszokott mentalitás, amelynek mi is gyermekei vagyunk. Jézus Názáretben saját
bőrén tapasztalja ezt. És keserűen jegyzi meg: „A prófétának csak hazájában,
rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.” Ha az evangélium könyve
beszélni tudna, kétségtelenül a magányosságról panaszkodna, amiben gyakran van
része; és azzal vádolna minket, „földijeit”, hogy sokszor az élet peremére
taszítjuk, némaságra kárhoztatva, hogy ne szólhasson és ne cselekedhessen.
Isten emberei, a próféták jól tudják ezt. És Ezekiel ugyanezt a drámai jóslatot
hallja: „Elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem.” Ők
Jézushoz hasonlóan gyakran szembesülnek szavaik kudarcával. Az Úr mégis
hozzáfűzi: „Akár meghallgatják, akár nem hallgatják – mert hiszen lázongó nemzedék
ez –,
megtudják, hogy próféta van közöttük.”
Aki úgy
viselkedik, mint Názáret lakói, vagyis nem fogadja el Jézus hatalmát az élete
fölött, megakadályozza az Urat abban, hogy működjék. Írva van, hogy Názáretben
Jézus nem tudott csodákat tenni; nem azért, mert nem akart, hanem mert „nem
tudott”. Polgártársai szerették volna, ha néhány csodát tesz, de nem értették
meg, hogy Jézus a csodákat nem saját tekintélyének megerősítéséért teszi. A
csoda Isten válasza annak az embernek, aki kinyújtja felé kezét, és segítséget
kér. A názáretiek közül ezt senki sem tette. Legfeljebb követelőztek. Pedig nem
ez az Úrral való találkozás útja. Isten nem hallgatja meg a gőgöst. Ám
odafordítja tekintetét az alázatos és a szegény, a beteg és a szükséget szenvedő
felé. Názáretben Jézus tényleg csak néhány beteget tudott meggyógyítani:
pontosan azokat, akik segítségért esedeztek, amint elhaladt előttük. Boldogok
vagyunk, ha a názáreti zsinagógában állók mentalitásától elszakadva odaállunk a
betegek mellé, akik kívül maradtak és segítséget kértek az arra haladó fiatal
prófétától.
Imádság az Úr napján
