Július 9., hétfő

Mt 9,18–26. Jairus leányának feltámasztása és a vérfolyásos asszony gyógyulása

Imádság a betegekért

18Amíg ezeket mondta nekik, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: »A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.« 19Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival.
20Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. 21Azt gondolta magában: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« 22Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« És abban az órában meggyógyult az asszony.
23Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: 24»Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.« De azok kinevették. 25Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. 26Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.

Kafarnaumban vagyunk. A helyi zsinagóga egyik vezetője térdre borul Jézus előtt és könyörög neki: „Az imént halt meg a lányom, de gyere, tedd rá kezedet és életre kel.” Igen valószínű, hogy jól ismeri Jézust, gyakran látta őt a zsinagógában, és talán gyakorta szót is adott neki. Kétségkívül ismeri az ifjú próféta jóságát és könyörületességét. Ez maradt számára az egyetlen reménység, hogy visszakaphassa a leányát. Hogyne látnánk meg ebben az emberben minden olyan szülő szenvedését, akik gyermeküket veszítik el! Imájában visszhangzik az a számtalan kétségbeesett ima, amelyet a legdrágább kincsüket idő előtt elvesztők mondanak. Ebben a férfiban azonban igen erős a hit: hiszi, hogy Jézus mindent megtehet. Ez az a hit, amelyre az Úr tanít: semmi sem lehetetlen az Istennek. Ennek a kislánynak a feltámasztása elővételezi a húsvétot, és az Úr halál felett aratott végleges győzelmének előképe. Jézus meghallgatja ennek az édesapának a kérését, rögtön felkel és a házába siet, megfogja a kislány kezét, felébreszti őt a halál álmából, és visszaadja őt az életnek. Bízzuk hittel az Úrra azokat, akik kisgyermekkorban vagy fiatalon veszítik el életüket. Tanuljuk meg az evangéliumból, hogyan maradjunk a gyászolók mellett, hogy növekedhessen bennük a feltámadás vigasztaló hite! A házhoz vezető úton egy tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony látja meg őt, és azt gondolja, elég ruhája szegélyét megérintenie, hogy meggyógyulhasson. Bizakodása egyszerű, amit egyetlen, láthatóan igen egyszerű mozdulatban fejez ki, mindezt rejtve teszi. Jézus észreveszi, ránéz és megszólítja: „Bízzál leányom, a hited meggyógyított.” Máté megjegyzi, hogy Jézus szava az, amely a szegény asszony hitével egyesülve véghezviszi a gyógyulást: szükség van tehát a személyes kapcsolatra az asszony és Jézus között, ahogy közöttünk és Jézus között is erre van szükség.  Magunktól is meg kell kérdeznünk: vajon sokak számára, akik vigasztalást és üdvösséget keresnek, nem éppen a tanítvány, vagy a keresztény közösség jelenti-e Jézus ruhája szélét? Jézus a tömegben is az embert keresi. Mi magunk is keressük meg az egyes embereket, akik kérnek, mert egyedi és kivételes története van mindenkinek.

Imádság a betegekért