Július 14., szombat

Mt 10,24–33. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik

Előesti imádság

24Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál. 25Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebulnak nevezték, mennyivel inkább a háza népét?
26Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. 27Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. 28Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. 29Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül.
30Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. 31Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti a verebeknél!
32Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. 33De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Hosszú, missziós beszédében Jézus arra buzdítja a tanítványokat, hogy ne érezzék magukat különbnek a Mesternél. Ez valójában Ádám kísértése: szembeszállni az Istennel. Üdvösségünk azonban abban áll, hogy Jézus tanítványai vagyunk és maradunk. Jézus ugyanis arra buzdít, hogy ne féljünk az evangélium ellenségeitől: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!” Ahogy Jézus e szavait megörökítette, Máté evangélistának bizonyára szeme előtt lebegett saját közösségének tapasztalata, amely heves támadásoknak volt kitéve. Ezért is akarta megnyugtatni őket: az Úr nem hagyja el tanítványait. Sőt, aki életét adja az evangéliumért, az Úrtól nyer vigasztalást, különösen, ha nehézségeket és próbatételeket kell kiállnia. Sohasem volt egyszerű a keresztény közösség számára a kereszt és a feltámadás evangéliumának hirdetése. Persze most azt kérdezhetjük magunktól, mit jelent számunkra ma a buzdítás, hogy ne féljünk, hiszen nem élünk a keresztényüldözések korában. Igaz, hogy a keresztényeket ma nem üldözik – legalábbis Európában nem, viszont könnyen elgyengül a szívük; könnyen elfogy a bátorságuk, hogy az evangéliumban, mint a változás és az üdvösség erejében higgyenek. Egy beletörődő kereszténységnek, amely nem képes a békés világban remélni, meggyengül az ereje. Megesik, hogy azt gondoljuk: az evangélium szerény életet követel tőlünk, kizárólag lemondást, amelyben nincs hely az önérdek számára, és amely így a társadalomra nincs hatással. Pedig éppen ellenkezőleg. Az evangélium útját követő tanítvány nem vész el, Isten tartja meg: „ Ugye, két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják.” Ez tehát a keresztény ember igazi biztonsága: nem vagyunk sérthetetlenek, sem legyőzhetetlenek, de szeretve vagyunk. Semmi sem veszhet el az életünkből – mert Isten szeretete mindenre kiterjed benne. A szeretet nem hagy veszni semmit. „Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél.” Az Úrnak ez a szeretetteljes figyelme kísér minket az evangélium hirdetésének harcmezejére is, egészen a föld végső határáig. A keresztény ember nem hódító, hanem szeretett lény, aki a gonosz felett aratott győzelem szép üzenetét hirdeti.

Előesti imádság