Lk 14,1. 7–11. A helyek kiválasztása
1Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt.
7A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: 8»Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Nehogy előforduljon, hogy ha nálad előkelőbbet is meghívtak volna, 9odajöjjön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ‘Add át a helyedet!’ És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. 10Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ‘Barátom! Menj följebb!’ Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. 11Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.«
Jézus
annak a farizeusnak házában tartózkodik, aki meghívta őt ebédre, és megfigyeli,
hogyan próbálják elfoglalni a vendégek a főhelyeket. Ez a magatartás
napjainkban is igen elterjedt, és nemcsak akkor, amikor az asztal körüli
ülésrendről van szó. Mindenki az első helyet szeretné elfoglalni, ha nem
másban, akkor úgy, hogy megpróbálja magára irányítani mások figyelmét és
megbecsülését. Ezt a szokást, mely nemigen változott az idők folyamán,
valamennyien megtapasztaltuk már. Sőt, az élet nehézségei nemritkán arra
késztetnek, hogy még kiéhezettebben keressük önmagunk számára az első helyet,
ahelyett, hogy a szolidaritás szellemét erősítenénk. Ez a hozzáállás azonban
csak még keserűbbé és erőszakosabbá teszi a magunk és mások életét. Jézus arról
beszél a tanítványoknak, hogy viselkedjenek alázatosan, és figyeljenek oda
másokra. Ezek legyenek azok a jegyek, amelyek alapján felismerik őket. Jézus
szavai, amelyek arra szólítanak fel, hogy ne keressük az első helyeket, nem
valamiféle jó modorra való buzdításként értendők, hanem az egész életre szóló
szabályként. Jézus világossá teszi, hogy egyedül az Úr adja meg mindenkinek az
őt megillető méltóságot és megbecsülést. Nem a mi feladatunk, hogy érdemeinkre
hivatkozva kiválasszuk a minket megillető helyet. Az Úr az, aki kijelöli a
helyünket, ahol tanúságot kell tennünk a nekünk adományozott szeretetről. Az
élet egyik legfontosabb szabálya tehát, hogy figyelmünket önmagunk helyett
fordítsuk inkább másokra, különösképpen a gyengébbekre. Az Úr is
megkülönböztetett figyelmet szentel nekik. A világi ítélkezés kritériumainak
visszájára fordítása egyfajta bibliai törvény: akit a világ bűnösnek és
alacsony helyzetűnek tart, azt Isten felmagasztalja, aki viszont igényt tart az
elismerésre és az első helyekre, az azt kockáztatja, hogy kizárja magát a
lakomáról. Ezért mondja Jézus: „aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki
magát megalázza, az felmagasztaltatik". Ez nem csak keresztény szabály, de
nagyszerű emberi bölcsesség is egyben.
Előesti imádság
