Lk 21,1–4. A szegény özvegyasszony adománya
1Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom kincstárába.2Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. 3Akkor így szólt: »Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. 4Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.«
Jézus
még mindig a templomban van, és éppen az imént hangzott el figyelmeztetése,
amellyel óva intette hallgatóságát az írástudók magatartásától, akik
imádságokkal büszkélkednek, de elnyomják az özvegyeket. Beszéd közben észrevesz
néhány gazdag embert, akik tekintélyes adományukkal keltettek feltűnést.
Egyszer csak egy szegény özvegyasszony érkezik, aki szinte lopva dobja be a
templom perselyébe két aprópénzét. A szegény asszony tette és az összeg
kicsinysége teljes mértékben eltörpül ahhoz képest, amit a gazdagok adtak.
Mégis, ezt a tettet, amelyet e világ gondolkodása jelentéktelennek tart, az Úr
örökérvényű érdemként ismeri el. Az asszony tettét valóban nem a számítás
vezette, hanem egyedül az Isten iránt érzett szeretet. Ez az asszony tényleg
szereti Istent, teljes szívéből, minden erejével, teljes valójával: annyira
szereti, hogy mindent, egész megélhetését odaadja. A szeretet teszi
elévülhetetlenné ezt a gesztust, ahogyan örök érvényt szerez minden szó és
minden jócselekedet, amely a gyengék és a szegények felé irányul. Meg kell
jegyezni, hogy az alamizsnára szánt adományokat, amelyeket a templom perselyébe
tettek, a szertartások szervezésére használták fel, a papok megélhetésére és a
szegények megsegítésére költötték. Ez a szegény özvegyasszony tehát felelősnek
érezte magát azért is, hogy támogassa a szertartásokat és a szegényeket is. Ezt
fontos hangsúlyozni azért, nehogy hamis képet alkossunk, helytelenül
különbséget tegyünk a között, aki ad, és a között, aki kap. A szegény
özvegyasszony felelősséget érez, hogy annak is segítséget nyújtson, aki még
nála is szegényebb. Senki sem annyira szegény, hogy ne tudna segíteni valaki
máson, aki még nála is szegényebb. Egyfajta körkörös folytonosság van a
segítségnyújtásban azok között, akiknek több van, és azok között, akiknek
kevesebb van. A szeretet nem sorol minket kategóriákba, éppen ellenkezőleg, a
szeretet kölcsönös szolidaritásban egyesít bennünket, amelyben nincs különbség
a segítő és a segítséget kapó ember között. Ez egyértelműnek tűnik olyan
helyeken, ahol a tehetősebb képes adni a szegényebbnek: itt mindenki kap és
mindenki ad. Nagy igazság rejlik ebben az evangéliumi szakaszban: Jézus ezt a
szegény özvegyasszonyt állítja példaként mindenki elé, és ezzel megerősíti,
hogy a szegények evangelizálnak minket. Azt hisszük magunkról, hogy épek és
egészségesek vagyunk, de ők megértetik velünk, hogy mégiscsak gyengék vagyunk
és kevesek. Főleg abban segítenek, hogy megértsük, mik is vagyunk Isten előtt:
szeretetért kolduló szegények. A szegények erre emlékeztetnek bennünket. És így
éppen ők azok, akik kitárják számunkra a menny kapuját. Nagy Szent Gergely
pápa, és vele együtt az egyház hagyománya arra emlékeztet bennünket, hogy a
szegények, akiknek segítettünk, a legtekintélyesebb közbenjáróink Isten előtt.
Imádság a szegényekért
