Lukács 19,1–10. Zakeus megtérése
1Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. 2Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, 3szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt.4Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« 6Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« 8Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.« 9Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. 10Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«
Jézus
megérkezik Jerikóba, ami „Jézus utazásának” fontos úti célja, az utolsó
megállóhely Jeruzsálem előtt. Perea határában fekszik, Jerikó a római
közigazgatás számára Palesztinának egy stratégiai pontja. Így Jézusnak nem volt
nehéz császári tisztségviselőkkel, katonákkal és vámosokkal találkoznia ott.
Nem szórakozottan megy be, ahogy az általában velünk történik, mikor városaink
útjain, terein járunk. Jézus mindig odafigyel az emberekre. Tudja, hogy
mindenkinek szüksége van a szeretetre és az üdvösségre. Senki sincs távol a
szívétől. Mindenki pásztorának érzi magát. Lukács evangélista Zakeusról ír.
Zakeus vámos, közismerten bűnös ember, aki mégis látni akarta Jézust. Alacsony
termetű volt. Kicsit mindannyian „alacsonyak” vagyunk, túl közel vagyunk a
földhöz, túlságosan aggódunk anyagi javaink miatt, és a mélyben járunk.
Zakeusban azonban valamiféle lelki nyugtalanság van, az veszi rá arra, hogy egy
kicsit magasabbra menjen fel. Csak így pillanthatja meg Jézust. Nem elég
ágaskodni egy kicsit, esetleg lábujjhegyre állni, ha közben mindvégig a
helyünkön maradunk. Ahhoz, hogy megpillantsuk Jézust, fel kell mászni egy
kicsit magasabbra, vagyis ki kell lépni a tömeg zűrzavarából, túl kell lépni a
saját szokásainkon. Zakeus felkapaszkodott egy fára, és ez elegendő volt. Jézus
ugyanis meglátta őt. Ő akarta látni Jézust, s az ellenkezője történt: Jézus
látta meg őt. Jézus az, aki felemeli a tekintetét és meglátja őt. Bárki is
indul az Úr keresésére – mindegy hogyan, mindegy, hogy kivel teszi ezt – az Úr
már előbb megtalálta őt. Nem keresnénk, ha már nem találtuk volna meg. Erről
biztosít bennünket az egyház egész szellemi hagyománya. Jézus ugyanis
elhaladván a vad fügefa alatt, felemelte a tekintetét, meglátta Zakeust és
nevén szólította, kérte, hogy jöjjön le, és lássa őt vendégül a házában. A
gazdag ember most nem távozott szomorúan; éppen ellenkezőleg, gyorsan
lemászott, s befogadta Jézust otthonába. A Jézussal való találkozás után Zakeus
már nem az, aki azelőtt volt: boldog ember, aki új, nagylelkűbb szívet kapott.
Elhatározta ugyanis, hogy vagyonának felét a szegényeknek adja. Nem azt mondta:
„mindent odaadok”, elég volt a fele is. Mindenkinek meg kell találni a saját
mértékét. Egy dolog számít: az Úr követése. Zakeus története mindannyiunkat
arra hív, hogy fogadjuk be az Urat, és találjuk meg szeretetünk mértékét.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
