Lk 18,1–8. Az igazságtalan bíró és az özvegy
1Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni.2Így szólt: »Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. 3Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: ‘Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!’ 4Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: ‘Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, 5mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.’« 6Azután így szólt az Úr: »Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? 7Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? 8Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?«
A
mai evangélium Lukács számára nagyon kedves témát hoz elénk: az imádságot. Az
evangélista akkor ír először Jézusnak az imádságról szóló tanításáról, amikor a
„Miatyánkot” tanítja meg nekik (11,1–13). Ez most a második alkalom, hogy
imádságról beszél a tanítványoknak, és hangsúlyozza: „szüntelen kell imádkozni,
és nem szabad belefáradni”. Nem csak „mindig” kell imádkozniuk, hanem úgy kell
imádkozniuk, hogy „nem szabad belefáradni”. Igen gyakori közös tapasztalatunk
az a veszély, hogy elbátortalanodunk, vagy éppen kétségbeesünk, ha egy kérés
látszólag nem nyer meghallgatást. Jézus nem akarja, hogy a tanítványok
elveszítsék hitüket Istenben és azonnali irgalmasságában. Az Atya, ahogyan
meghallgatja őt, meghallgatja a tanítványokat is. Mintha Jézus azt mondaná, az
imádság mindig hatásos, nem lehet efelől kétségünk. És hogy állítását
alátámassza, elmond egy példabeszédet az özvegyasszonyról, aki megkért egy
bírót, hogy szolgáltasson neki igazságot. Ez az asszony a gyengék
tehetetlenségének jelképe Jézus korának társadalmában. Állhatatosságával a
tisztességtelen és keményszívű bíró előtt azonban végül meghallgatást nyer és
igazságot szolgáltatnak neki. Megdöbbentő erejű jelenet ez. De főleg attól
rendkívüli, ha jelentését a mennyei Atyához mondott imádságainkra alkalmazzuk.
Ha ez a kemény bíró meghallgatta a szegény özvegyasszony kérését, Jézus mintha
azt mondaná: „Mennyivel inkább meghallgat benneteket mennyei Atyátok, aki
nemcsak igazságos, hanem nagylelkű és könyörületes is?” Az evangélium
mindenáron meg akar győzni bennünket az imádság erejéről és hatalmáról: ha az
ima eléggé állhatatos, mondhatni kötelezi Istent a cselekvésre. Az imádság az
első feladat, amelyet a tanítványnak meg kell tennie. Azt mondhatjuk, hogy ez
az első cselekedet, amit meg kell tennie, mert az imádság által valósul meg,
hogy Isten belép az emberek életébe és a történelembe. Persze mint minden
munka, az imádság is folyamatosságot és kitartást igényel. Igen, az imádság nem
alkalmi munka, amelyet néha napján elvégzünk. Pontosan a folyamatossága
biztosítja Isten jelenlétét. A keresztény ember legnagyobb ereje valóban az
imádságban rejlik. Ezzel kapcsolatban Jézus súlyos szavakkal kérdezi: „Csak az
a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” A kérdést
igen komolyan szegezi az egyes tanítványoknak és a közösségeknek is. Az
Emberfia újra és újra, ma is eljön a földre. És hol van ehhez képest a mi
imádságunk? Boldogok vagyunk, ha az Úr ébren talál minket, állhatatos és
kitartó imádságban!
Előesti imádság
