1Kir 17,10–16; Zsolt 145; Zsid 9,24–28;
Mk 12,38–44
„A
nagy népsokaság szívesen hallgatta.” Miért is? A tömeg megértette, hogy az
üdvösség szempontjából sorsdöntő, hogy meghallgassák, és szívesen hallgassák az
evangéliumot. Már Sirák fia könyve is így buzdítja a bölcset: „Szívesen
hallgasd meg Isten minden szavát!” (Sir 6,35)
Jézus
jeruzsálemi vezető útja a vége felé közeledik, és az írástudókkal és
farizeusokkal folytatott vitája tetőpontjára hág. Márk evangélista hangsúlyozza
a nép és a vallási hierarchia viselkedése közötti különbséget, ami azonban nem
társadalmi hovatartozás kérdése. Jézus hallja az őt követő tömeg kéréseit és
nem akarja megcsalni várakozásaiban, még kevésbé sorsára hagyni. Elutasítani,
vagy nem törődni kiáltásukkal azt jelentette volna, hogy kiszolgáltatja a
szükséget szenvedő népsokaságot az írástudóknak és a farizeusoknak, akik rossz
pásztorként mindenkit magára hagytak reménytelenségében. A közöny sohasem
közömbös. Minden kornak megvannak a maga írástudói, akik hosszú köntösben
járnak, a főhelyeket foglalják el az összejöveteleken, a közvélemény előtt, a
politika és a kultúra piacterein, szívesen veszik a többiek köszöntését,
hódolatát. Az írástudók és a farizeusok mondják meg, mi a boldogság és a
boldogtalanság; irányítják az emberek lelkiismeretét és ízlését olyan hatalom
birtokában, amelyet gyakran tudatosan el sem fogadunk, mégis alávetjük magunkat
neki. Ma is a hatalom és a befolyásolás olyan hathatós eszközei állnak
rendelkezésükre, mint amilyen hatalmasok és erősek voltak Jézus idejében. Ő
akkor és most is az evangélium hirdetésének szegénységével akarja elmozdítani
őket vezető helyükről, hogy ne hordhassanak össze és rakhassanak feleslegesen
nehéz terheket az elkeseredett nép nyakába. Egyedül Jézus az igazi jó pásztor.
Jézus
nem fejezi be itt vádbeszédét, hanem így folytatja: „Felélik az özvegyek házát,
közben színleg nagyokat imádkoznak.” Az özvegyek háza olyan emberek házát
jelenti, akiknek nincs senkijük, aki megvédené őket. Ma is sok ilyen özvegy és
árva van, olykor egész térségekről lehet el lehet ezt mondani. Igen, sok olyan
özvegy van, mint a careftai, akiről a Királyok könyvében hallottunk. Sok
otthonban, sok országban nincs ennivaló másnapra. Nincs jövő. Ki tekint ezekre
az özvegyekre? Ki fog gondoskodni róluk? Jézus néz rájuk. Nézi őket, ahogy azt
a szegény asszonyt is, aki elhozta adományát a templom kincstárába. Jézus látja,
ahogy közel lép és beleteszi a pap kezébe a két fillérjét. Nyilván senkinek sem
tűnik fel. Nem előkelő családból és nem is királyi házból származik, hogy
magára vonja a figyelmet. Nem tartozik a gazdag és híres emberek közé, akiket
megbámulnak. De erre az asszonyra, aki a többség szemében jelentéktelen,
esetleg megvetés tárgya, Jézus szeretettel és csodálattal tekint. Egyedül ő! A
tanítványok sem veszik észre az asszonyt. Könnyű elképzelni, amint a jelenetet
látva Jézus felhívja barátai figyelmét erre az özvegyre. A csak a feltűnő
dolgokra figyelő, szétszórt tanítványainak Jézus tanítja meg, hogy szeretettel
és figyelmesen tekintsenek a legkisebb dolgokra is.
Nem
véletlen, hogy az evangélista ezzel a jelentéktelen, kevéssé feltűnő jelenettel
zárja le Jézus tanításait a jeruzsálemi templomban és ezzel egész nyilvános
működését. A gazdag ifjúval ellentétben, aki „szomorúan távozott”, mert nagy
vagyona volt és nem akart lemondani róla (Mk 10,22), ez a szegény özvegy
mindenét odaadva arra tanít minket, hogyan kell szeretnünk Istent és az
evangéliumot. Ő boldogan távozott. Már nem volt özvegy. Az emberek szemében
annak látszott, de Jézus szerető tekintete kísérte őt. Ugyanezt a boldogságot
fogjuk érezni mi is, ha teljesen oda tudjuk adni a mi szegény szívünket az
Úrnak.
Imádság az Úr napján
