November 29., csütörtök

Lk 21,20–28. Jeruzsálem ostroma és égi jelek

Imádság az Egyházért

20Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett a pusztulása.21Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. 22Mert a bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. (MTörv 32,35) 23Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. 24Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet pedig legázolják a pogányok, míg be nem telik a nemzetek ideje.
(Zak 12,3)

Az Emberfia eljövetele

25Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. 26Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. 27Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. (Dán 7,13) 28Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.«

Ez az evangéliumi szakasz Jeruzsálem sorsáról beszél. Máté és Márk evangélisták csak a templom pusztulását adták hírül, Lukács ehhez hozzáteszi a szent város lerombolását is. Az egyház azáltal, hogy ezt a részt kínálja olvasmányul számunkra most a liturgikus év végén, segít abban, hogy elgondolkodhassunk az idők végezetéről. Nem a semmiben sétálgatunk, nem az értelmetlenség sodor bennünket. Isten Szava felfedi előttünk életünk végcélját, a mennyei Jeruzsálemet. Igen, úgy járjuk életünk útját, hogy közben tekintetünket a mennyei városra szegezzük, ahol az Úr vár bennünket, hogy magához öleljen minden szentekkel együtt. A mennyei Jeruzsálem képe – amelyet a Jelenések könyve tár elénk – hangsúlyozza, hogy a keresztény üdvösség nem az egyének szintjén következik be, hanem közösségi szinten. Igen, az Úr nem egyenként, külön-külön üdvözít bennünket, hanem mint közösséget, népet, mint egy várost. A keresztények számára az üdvösség a saját társadalmukért, városukért vállalt elköteleződésükön keresztül valósul meg. A megostromlott, földbe tiport Jeruzsálem evangéliumi képe a mai Jeruzsálem helyzetét is eszünkbe juttatja. Jeruzsálem három vallásnak is fontos városa: a zsidó vallásnak, a kereszténységnek és az iszlámnak. Nem feledkezhetünk meg róla, a zsoltár szavai ránk is vonatkoznak: „Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé!” (Zsolt 137,6) Nehézségei a mi nehézségeink is, és nem szűnhetünk meg azért imádkozni, hogy újra a „béke városa” lehessen, amint azt a neve is mondja. Benne megláthatjuk a mennyei Jeruzsálemet, ahol minden nép összegyűlik az egyetlen Isten körül. A mai világ zűrzavarát az evangélista apokaliptikus kifejezésekkel írja le, de jó megfogalmazás rá a „népek kétségbeesett rettegése” is. Mindez arra késztet bennünket, hívő embereket, hogy „nézzünk fel, és emeljük fel a fejünket”, mert az Emberfia elközelgett, sőt már ide is költözött az emberek közé, hogy a világ ne nyögjön tovább a gonoszság és az erőszak igájában. Ő azért jött, hogy mindenkinek megmutassa a béke útját. Ránk, hívő emberekre különösképpen rábízta az Úr azt a felelősséget, hogy mutassuk meg a világnak a szeretet és a béke evangéliumának szépségét és erejét.

Imádság az Egyházért