Szent
András apostol ünnepe
Mt 4,18–22. Az első négy tanítvány meghívása
18Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. 19Azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!« 20Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.
21Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
21Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
Az
egyház ma András apostolra emlékezik, akit Jézus elsőként hívott meg. Ez az
ünnep arra emlékeztet minket, hogy a keresztény ember elsősorban tanítvány,
vagyis olyan ember, aki hallgatja és követi az Urat. András, Jónás fia és Simon
Péter testvére Betszaidából származott, és testvérével együtt halász volt.
Jézus akkor hívta meg, amikor épp hálót vetett a tengerbe. Ő pedig azonnal
otthagyta hálóját, és követte a mestert. A hagyomány szerint András Szíriában,
Kis-Ázsiában és Görögországban hirdette az evangéliumot, Patrasz városában halt
meg keresztre feszítve, mint mestere. A keleti egyházak a konstantinápolyi
egyház első püspökeként tisztelik. Márk evangéliuma az első négy meghívott
tanítvány közé sorolja. A Jézussal való találkozás után ők mindannyian a
követésére szegődtek. Az egyház, minden keresztény közösség, minden vallási
tapasztalat mindig egy találkozással kezdődik. Itt azonban nem valami sietős
köszönésről van szó, nem is szalontársalgásról. Milyen gyakran töltjük mi az
időnket csevegéssel, pazaroljuk el hiábavaló fecsegéssel! Jézus egyszerű,
világos meghívást intéz a tanítványokhoz: „Gyertek, kövessetek, s én emberek
halászává teszlek benneteket.” András és testvére, Simon, másik nevén Péter,
hallgatnak a hívásra, elhagyják hálóikat, és követik őt. Pedig miért kellene
követni? Nehéz az Isten által kínált jövőről beszélni olyan embereknek, akik
hozzánk hasonlóan Isten szavának és szeretetének analfabétái. A mester
megtalálja azt az egyetlen módot, ahogyan érthetően elmagyarázhatja ezeknek a
halászoknak az Isten szerinti jövőt, amellyel fellelkesítheti őket: „halászok
maradtok, de emberhalászok”. Ezért a halászatért ott kell hagyni a megszokott
bárkájukat; a víz helyett az emberek földjén kell járniuk, amely talán még a tó
vizénél is ingatagabb és bizonytalanabb. Ez a tenger már nem vízből áll, hanem
férfiakból és nőkből, emberek tömegéből, akik a tengerhez hasonlóan elnyelik és
magukkal sodorják őket. András, másik három társával együtt, elfogadja Jézus
meghívását. Nem te választasz, hanem valaki más, aki figyel, szeret és hív
téged. Valójában Jézus az első emberhalász, ő hívja ezeket a szegény
halászokat. Nem a mi dolgunk megítélni, méltók vagyunk-e a meghívásra, vagy
sem, illetve valaki más méltó-e rá. Az effajta ítélkezés a világ logikáján
alapul. Az evangéliumi terv szerint a mi dolgunk csak az, hogy meghalljuk a
meghívást, elfogadjuk, és válaszoljunk rá, ahogyan ez a négy férfi tette. Jézus
követése nem a hősök és a kiválasztott lelkek választása. Az első négy
tanítvány egyszerű halászember volt, aki meghallgatta Jézust, bíztak benne, és
követték. Ebben rejlik a hit és az egész egyház titka.
Imádság az apostolokkal
