Január 28., hétfő

Zsid 9,15.24–28 – Krisztus a vérével pecsételi meg az új szövetséget

Szegények imádsága

15Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megváltott az első szövetség alatt elkövetett bűnöktől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét. 

24Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely az igazinak csak jelképe, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; 25nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel;26különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 27És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, 28úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.

Krisztus vére – írja a szerző – „megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől… hogy az élő Istennek szolgáljunk”. Halálával, s azzal, hogy az életét adta értünk a vére ontásáig, Jézus az új szövetséget nyújtotta számunkra. Ezzel az áldozattal ünnepélyesen kezdetét veszi az új szövetség. Jézus maga mondta az utolsó vacsorán, miközben odanyújtotta a kelyhet a tanítványoknak: „ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28). A „szövetség” (testamentum) kifejezés szilárd elköteleződésre utal – ez az oka a jogi szakszó használatának –, amit Isten vállalt a népéért. Jézus halála pedig megmutatja, hogy az egyezség örökre érvényes. Abban a cselekedetben, amikor Mózes vérrel meghintette magát a könyvet és az egész népet a Sínai-hegyen, a szerző a kereszthalál előképét látja. Mindebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az evangélium szavát is be kellene hinteni vérrel. Vagyis nem választható el egymástól az evangélium és a kereszt: Jézus halála nem egy szükséges elégtétel azért, hogy a bűnök bocsánatot nyerjenek, hanem egy olyan szeretet logikus következménye, mely oda vezet, hogy életét is adja a többiek üdvösségéért. Jézus az áldozata révén már most bejuttatott bennünket a mennyei szentélybe. Ezért amikor a levél mennyeiekről beszél, akkor nem tőlünk távol lévő létezőkre gondol, hanem az Egyházra, a hívek közösségére mint az imádság, a testvéri együttlét és a szegények iránti szeretet helyére. Krisztus áldozatának egyedülállósága benne van az Egyházban is, mert ez az a hely, ahol Krisztus lakik és megjelenik. S ugyanez igaz minden tanítványra is. Minden hívő ember élete be van zárva Krisztusba és az ő testébe: benne élünk, benne halunk meg, és vele együtt támadunk fel az új életre.

Imádság a szegényekért