Szent
Timóteus és Szent Titusz emléknapja, akik Pál apostol munkatársai voltak;
Timóteus Efezusban, Titusz Krétán volt püspök
2Tim
1,1–8 – A hivatás kegyelme
1Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola
Címzés és köszöntés: 1,1-2
2Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!
Bátorítás: 1,3-18
Hálaadás
3Hálát adok Istennek – akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, amikor szüntelenül, éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. 4Ilyenkor – könnyeidre emlékezve – úgy szeretnélek látni, hadd teljek el örömmel. 5Eszembe jut a benned levő képmutatás nélküli hit, amely előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és bizton tudom, tebenned is megvan.
Figyelmeztetés
6Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van. 7Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. 8Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével.
Szent Pál megtérésének másnapján
az Egyház az apostol két közeli munkatársára, Timóteusra és Tituszra emlékezik.
Előbbit maga Pál keresztelte meg, és ő tette rá a kezét, ahogy maga fölidézi ebben
a levelében. Pál emlékezteti Timóteust és az egész közösséget, akikhez a levél
szól: személyesen Jézustól kapta küldetését, hogy minden embernek hirdesse az
Istentől kapott élet ígéretét. Pál a halála küszöbén (2Tim 4,6–8) szenvedélyes
hangon ír „szeretett gyermekének”. A Filippieknek írt levélben így szól róla:
„Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületű volna, s oly
őszintén szívén viselné ügyeteket (…) Róla azonban tudjátok, mennyire
megbízható, hiszen mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az
evangélium ügyében” (Fil 2,20–22). Pál a börtönben is tovább szolgálja Istent
tiszta lelkiismerettel. Imádságában közösségeire és munkatársaira emlékezteti
Istent: a rablánc nem szakítja el testvéreitől. Azt írja, szeretné viszontlátni
Timóteust. A vele való találkozás örömmel és vigasszal töltené el szívét:
„Siess, gyere mielőbb!” (4,9.) Ami azonban már most vigasztalással tölti el, az
Timóteusnak az evangélium iránti hűsége. Ez a hűség egyrészt mélyen vallásos
családjában gyökerezik, kezdve nagyanyjával, Loisszal és anyjával, Eunikével. A
Timóteusra bízott hivatás nem könnyű, már csak fiatal kora miatt sem. Pál
emlékezteti azonban Isten kegyelmére, amelyet kézrátételével kapott (1Tim
4,14). Arra kéri, tartsa életben ezt a kegyelmet imádsággal, hűséggel,
önátadással, hogy egyre erősebb fényt árasszon, és egyre nagyobb erőforrás
legyen számára. Az Egyház ma egy másik tanítványról is megemlékezik: a görög
Tituszról, aki Pál pogányok közötti igehirdetésének értékes gyümölcse. Pál és
Barnabás magukkal viszik őt, hogy bemutassák a jeruzsálemi közösségnek (ApCsel
15). Pál büszkén „a közös hitben szeretett fiának” nevezi, és rábízza először a
korintusi, aztán a krétai közösség vezetését, ahol ma is tisztelik emlékét.
Előesti imádság
