Január 29., kedd

Zsid 10,1–10 – A régi áldozatok elégtelensége

Imádság az Úr anyjával, Máriával

 1Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. 2Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az imádók egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? 3De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre. 4Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.5Ezért mondta, amikor a világba jött:

»Áldozatot és ajándékot nem akartál, 
de testet alkottál nekem;

6az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked.

7Akkor azt mondtam: Íme, eljövök –
a könyvtekercsben meg van írva rólam –
hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat!.«

8Először azt mondja: az »áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked«, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. 9Akkor azt mondta: »Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat« . Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. (Zsolt 40,7-9G) 10Ezzel az akarattal nyertük el a megszentelést Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.

A levélnek ez a része kezdi elmélyíteni Krisztus áldozatának üdvösséget hozó jelentőségét, szemben a törvény előírásai szerint a templomban bemutatott áldozati szertartásokkal, amelyeknek csak rituális jelentőségük volt. Ez utóbbiak csak árnyékát jelentik annak a valóságnak, amelynek el kell érkeznie: vagyis Isten Fiának, aki annyira szereti az embereket, hogy életét adja üdvösségükért, azért, hogy a tökéletesség felé vezesse őket. A törvény „még azokkal az áldozatokkal sem tehette tökéletessé a résztvevőket, amelyeket évről évre megszakítás nélkül bemutattak”. A törvény nem üdvözít. Nem elég rituális formulákat ismételgetni ahhoz, hogy Isten közelébe kerüljünk, és a szívünkben átalakuljunk. Jézus eljövetelével elmúlik a törvény árnyéka és létrejön az üdvösség valósága: Jézus Krisztus az Üdvözítő. A levél szerzője mintha meg akarná ragadni a pillanatot, amikor eldől az megváltás. Magának Istennek a misztériumába helyezi a pillanatot, egy párbeszédet képzel el Atya és Fiú között, amely a beteljesülés felé viszi az üdvtörténetet, amely, bár még csak árnyékban, de Izraellel már elkezdődött. Elérkezett a pillanat, amelyben a Fiú a világba lépve így szólt: „Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem… Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat.” Ez az isteni párbeszéd világosan rámutat arra, hogy az üdvösség nem az embertől jön, még kevésbé a sorozatos áldozatokból. Az üdvösség teljes egészében Isten és a Fiú műve, semmiképpen sem az áldozataink ismétlődéséből ered. Az egyházi hagyomány azt mondatja velünk, hogy a kereszten meghalt Krisztus áldozat és áldozó pap egyben. Krisztusnak ebben az Atya iránti engedelmességében – amely a kereszthalálig vezet – van a teljes megváltásunk. Megrendülünk az isteni párbeszéd hallatán, amikor a Fiú biztosítja az Atyát: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat”. Ő tudta, Isten akarata az, hogy egy se vesszen el gyermekei közül. És a levél szerzője így fejezi be a gondolatot: „E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk”.

Imádság az Úr anyjával, Máriával