Imádság az egyházak egységéért,
különös tekintettel a protestáns – evangélikus, református, metodista,
baptista, pünkösdi és evangéliumi – egyházakra
Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak, a szegények
orvosának emléknapja
Zsid
6,10–20 – Reményteli és bátorító szavak
10Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. 11Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, 12s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek.
Az ígéret, mely meg nem hiúsul
13Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: 14»Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.« (Ter 22,16-17) 15Az pedig türelmesen kitartott, és így elnyerte az ígérteket. 16Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. 17Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, 18hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. 19Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, (Lev 16,2) 20ahová elsőként lépett be értünk Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
(Zsolt 110,4)
(Zsolt 110,4)
A Zsidóknak írt levél szerzője ebben
a szakaszban arra akarja buzdítani a keresztényeket, hogy gyarapodjanak
Krisztus misztériumának ismeretében. Az ige hallgatásában mutatott hanyagságuk
ellenére a szerző arra ösztönzi őket, hogy tartalmasabb táplálékkal éljenek.
Ezért mellőzi „Krisztus tanításának az elemi részleteit”, amelyeket „a holt
cselekedetekből való megtérésként” foglal össze. Mélyebb, tökéletesebb
ismeretre van azonban szükség. A levél írója ezért szól a keresztényekhez, és a
pásztor szigorával szegezi nekik a kérdést: hogyan lehetséges, hogy bár
megízlelték Isten ajándékát és az ige bölcsességét, most mégis el akarják vetni
mindezt. Lehetetlennek tartja, hogy visszatérjenek az evangéliumhoz való
megtérésüket megelőző régi életükhöz, ami Krisztus megtagadásával jelentene
egyet, mintha újból keresztre feszítenék. A szerző ezzel szemben arra akarja
buzdítani őket, hogy ne álljanak meg a tökéletesség felé vezető úton, hanem folyamatosan
hallgassák Isten igéjét. A tanítvány soha nem mentesülhet az evangélium
hallgatása alól, és annak fáradsága alól sem, hogy változtasson a szívén. A
szerző azt kívánja, hogy minden hívő, még a leghanyagabbja is olyan legyen,
mint a gyakori eső öntözte föld, amely a szentség bőséges gyümölcseit termi.
Akik viszont megkeményítik szívüket, azok átokra méltó földdé válnak, amely
csak „bojtorjánt és gazt” terem. Nem érdemelnek mást, mint a rettenetes ítélet
pusztító tüzét. A szerző azonban – hogy erősítse a keresztények reménységét – fölidézi
a hitnek és a szeretetnek azokat a műveit, amiket ők vittek végbe: „Hiszen az
Isten nem igazságtalan: nem feledkezik meg szeretetetekről, amelyet az ő
nevében gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok”, és
természetesen nem marad el részéről a segítség. A hívő szemei előtt ott áll
Ábrahám, aki hitt az Úr ígéretében, amelyet ünnepélyes esküvel erősített meg,
és – jóllehet hosszú és kitartó várakozás után – örökösévé vált annak. Jézus
pedig nagyobb Ábrahámnál is: belépett egészen a szentély függönye mögé, így
lett ő számunkra főpap, „Melkizedek rendje szerint”.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
