Kezdődik
az imahét a keresztények egységéért; emlékezzünk meg különösen a Katolikus Egyházról
Zsid
4,1–5.11 – Isten nyugalma és igéjének ereje
1Mivel tehát még érvényben van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak! (Zsolt 95,11) 2Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesültek hitükben azokkal, akik hallgattak rá. 3Mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugalomba, ahogy megmondta:
»Amint megesküdtem haragomban:
Nem mennek be az én nyugalmamba!« Ezzel fejeződnek be ugyanis a világ teremtésének művei. (Zsolt 95,11)4Mert egy helyen így szól a hetedik napról: »És Isten elnyugodott minden munkájától, melyet végzett«. (Ter 2,2G)5Ugyanígy ezen a helyen is: »Nem mennek be az én nyugalmamba!« (Zsolt 95,11)
»Amint megesküdtem haragomban:
Nem mennek be az én nyugalmamba!« Ezzel fejeződnek be ugyanis a világ teremtésének művei. (Zsolt 95,11)4Mert egy helyen így szól a hetedik napról: »És Isten elnyugodott minden munkájától, melyet végzett«. (Ter 2,2G)5Ugyanígy ezen a helyen is: »Nem mennek be az én nyugalmamba!« (Zsolt 95,11)
11Törekedjünk tehát bemenni abba a nyugalomba, nehogy valaki az engedetlenségnek ugyanazt a példáját kövesse. (Zsolt 95,11)
A keresztényekre leselkedő
kísértés, amitől a szerző óvni kíván minket, hasonló ahhoz, amely a Kánaán
kapujához ért zsidó népre leselkedett: hogy „hátramaradunk”, és nem lépünk be
az ígéret földjére. Visszavonulásnak is nevezhetjük. Könnyű elutasítani, hogy Isten
szeretete magával ragadjon, bevonjon ölelésébe. Pedig éppen ez az örömhír: Jézus
azért jött hozzánk, hogy szeressen minket. Nemhogy semmit nem vesz el tőlünk,
éppen ellenkezőleg: mindent nekünk ad. Nem „marad kívül”, éppen ellenkezőleg:
egész életét odaadja nekünk. A tanítványoknak kínált „nyugalom” pontosan ez a
szeretetteljes ölelés. Ez a szeretet elfogadásra vár, a felkínált közösség
pedig arra, hogy benne lakozzunk. Az Egyház már most a nyugalom napját éli, a
hetedik nap idejét, amelyen Isten szeretettel uralkodik mindenki felett. A
Zsidókhoz írt levél szerzője jogosan buzdítja a híveket, hogy igyekezzenek
belépni e nyugalomba: „Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az
(országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján
láttuk”. Nyugalmába belépni tehát azt jelenti, hogy részt veszünk a közösség
életében. A „nyugalom” és a „ház/otthon” közötti kapcsolat arra az ajándékra
emlékeztet, amelyben minden keresztény részesül, amikor a keresztény közösség
befogadja, szeretettel veszi körül és óvja. A szerző Isten szavát magasztalva
arra emlékeztet, hogy mi is az az alap, amire ez a ház épült. Egyszer s
mindenkorra vetették meg alapját, mégis eleven, mert az ige mindennap újra
alapot ad a közösségnek. Isten igéje mindig új táplálékkal táplálja a hívőket,
amely a lelki élet minden életkorának megfelel, és segíti őket, hogy
kiirthassák a gonoszt, és a jót építsék. A hívőnek ezért rá kell hagyatkoznia
erre az igére, ha meg akarja ismerni saját szívének mélységeit, és ezt a szót
kell hallgatnia, ha az a vágya, hogy békében és üdvözülten éljen ő maga és az
egész világ. A Szentírásban ugyanis maga Isten szól övéihez. És mi is az övéi
vagyunk.
A Szent Kereszt imádsága
