ApCsel 17,15–18,1 –
Beszéd az Areopáguszon
15Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá.
Pál Athénben
16Amíg Pál Athénben várt rájuk, a lelke megrendült a bálványimádásba merült város láttán. 17Vitatkozott a zsidókkal és az istenfélőkkel a zsinagógában, s a köztéren is nap-nap után azokkal, akik ott voltak. 18Némelyik epikureus és sztoikus bölcselő vitába ereszkedett vele. Egyesek azt kérdezték: »Mit akar mondani ez a szószaporító?« Mások viszont: »Új istenek hirdetőjének látszik« – mert Jézust és a feltámadást hirdette nekik.19Aztán megragadták, és az Areopáguszra vitték ezekkel a szavakkal: »Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? 20Mert valami újszerűt mondogatsz a fülünkbe, tudni akarjuk tehát, vajon mik ezek.«21Ugyanis az összes athéni és az ott lévő jövevények semmi egyébbel nem foglalkoztak, mint azzal, hogy valami újat mondjanak vagy halljanak.
22Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: »Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. 23Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ‘Az ismeretlen istennek.’ Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. 24Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. 25Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. 26Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, 27hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincs messze egyikünktől sem. 28Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta:
‘Az ő gyermekei vagyunk.’
29Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. 30Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, 31mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta a halálból.«
(Zsolt 96,13) 32Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: »Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.« 33Ezzel Pál eltávozott körükből. 34De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.
22Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: »Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. 23Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ‘Az ismeretlen istennek.’ Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. 24Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. 25Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. 26Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, 27hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincs messze egyikünktől sem. 28Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta:
‘Az ő gyermekei vagyunk.’
29Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. 30Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, 31mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta a halálból.«
(Zsolt 96,13) 32Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: »Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.« 33Ezzel Pál eltávozott körükből. 34De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.
1Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.
Pál megérkezett Athénba. Bár a város már
kevésbé virágzó, mint Platón idejében volt, mégis jelentős metropolisz. A
városba érve Pál nem lép rögtön kapcsolatba az athéniakkal. Előbb elvegyül a
főtér és a piac forgatagában, hogy megértse, milyenek is az athéniak. A helyzet
nagyon kényes volt, Pál tudta ezt, és rá akart érezni kultúrájukra,
szokásaikra, életfelfogásukra, az athéniek életére. Gondolatai e kérdés körül
forogtak: Meghódíthatja-e Jeruzsálem Athént? Megérintheti-e az evangélium az
Areopágusz, a bölcs férfiak gyülekezetének a szívét? Ma is ezt a kérdést
tesszük fel magunknak a világ számos főterén, a földkerekséget és vele az
emberek szívét és értelmét benépesítő különféle kultúrák között. Pál
merészsége, amivel az athéni bölcsek elé állt, azt mutatja, hogy egyetlen
areopágusz és egyetlen kultúra sem lehet idegen az igehirdetés, az evangélium
számára. Sőt, mai városaink piacterei is tanítványokra várnak, akik bölcsen
hirdetik a Jézustól jövő üdvösséget. Nagy kihívás ez, amely elől nem térhetünk
ki, mert csak az evangélium teheti emberibbé ezt a világot, amiben élünk. Pál
abból indul ki beszédében, hogy amikor körülnézett a városban, látott egy
oltárt, amelyet az ismeretlen istennek szenteltek. Kijelenti, azért jött, hogy
hirdesse annak az istennek a nevét. Az az „ismeretlen isten” jóval túl volt
azon, amit az emberi értelem felfoghat. Volt – és van is – egy töréspont az
evangélium és a kultúrák között. Ez a törés a kereszt botránya és a feltámadás
ajándéka. A korintusiaknak – nem tudjuk, talán az athéni vereség után – azt
írja: „nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten
misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak
Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon
elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség
elragadó szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából” (1Kor 2,1–4). A
keresztény igehirdetés középpontja, vagyis Jézus feltámadása a holtak közül az
Úr különleges és váratlan ajándéka az emberiségnek, túl van azon, amit az
emberi értelemmel elképzelhettünk, ugyanakkor nem is áll szemben vele. Az
apostol talán azt remélte, hogy azok a bölcsek befogadják a test feltámadásának
misztériumát. Beszédével elvitte őket egészen a misztérium küszöbéig. Ám az
athéniek éppen abban a pillanatban szakították félbe, és ezt mondták: „Majd még
meghallgatunk máskor is erről”. Pál nagy csalódást élt át, de talán emlékezett
Jézus szavaira: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a
bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad” (Mt 11,25).
Imádság
a szentekkel
