Május 6., hétfő

A cigány nép, még a muszlim hitű is, megemlékezik Szent Györgyről (…303 körül), aki mártírhalált halt az Egyházért; a muszlim világban a ramadán hónap kezdete; a Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak

ApCsel 6,8–15 – István letartóztatása

Imádság a betegekért

8István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. 9Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. 10Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt. 11Erre férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: »Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre.« 12Ily módon felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, akik azután összecsődülve megragadták őt és a főtanács elé vitték. 13Sőt, hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: »Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. 14Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, s megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.«
15Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézték, s olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.

István volt az első a hét diakónus közül, akit a görögül beszélő zsidók közül választottak. Tanúságtétele miatt rögtön ismertté vált: „nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében” – írja Lukács. A vitákban „bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni”. Az Apostolok cselekedetei két fejezetben beszél róla, mert élete példaértékű volt az első jeruzsálemi keresztény közösségben. A főtanács tagjai is elámultak István missziós tevékenységén: „a főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna” – jegyzi föl Lukács. István arca Mózesét idézte, akinek küldetését olyan ragyogás övezte, hogy Izrael fiai nem bírták ráemelni tekintetüket, mert arca akkora fényt sugárzott (Kiv 34,29). Ahogyan Mózes, úgy István is tanúja volt Isten szeretetének, valóban olyan volt, mint Isten angyala. Tanúságtétele az arcára volt írva: titokzatos fény áradt belőle, amely megérintette azok szívét, akik a közelébe mentek. Valójában az evangéliumot mindig a vonzás által adjuk át, vagyis a találkozás ereje és szépsége által. Minden korban ezt kéri az Úr a tanítványoktól, különösen akkor, amikor sok gond nehezíti meg az életet, és sokan hajlanak arra, hogy magukba zárkózzanak. A mesterhez hasonlóan Istvánt is letartóztatják, majd a főtanács ítélkezik fölötte. Az eljárásban hamis vádak alapján ítélik el, mint Jézust. A tanítványok története szinte mindig a Mesterét idézi. Életének ebben a nehéz pillanatában Istvánt az Úr ereje és Lelke tartja meg, aki soha senkit nem hagy el, legkevésbé a próbatétel idején.

Imádság a betegekért