Május 7., kedd

A  XX. század mártírjainak emlékére II. János Pál pápa a 2000., jubileumi évben ezen a napon vezetett ökumenikus imádságot a római Colosseumban a keresztény egyházak vezetőinek részvételével

ApCsel 7,51–8,1 – István megkövezése

Imádság Máriával, Urunk édesanyjával

51Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amint atyáitok, úgy ti is. 52Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, 53ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.«

István megkövezése

54Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. 55Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. 56Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« 57Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. 58Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. 59Amikor megkövezték Istvánt, az így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« 60Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!« Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban.

1Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt.

István megkövezésével kezdetét veszi a keresztény vértanúk története. István a halálig követte Jézust. Lukács idézi utolsó szavait, amelyek hasonlók ahhoz, amit Jézus mondott a kereszten: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Ahogyan a rázúduló kövek súlya alatt térdre esik, így imádkozik: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” István az első a Jézus tanítványainak történetében jelen lévő vértanúk hosszú sorában. Ha a számokat nézzük, a XX–XXI. században volt a legtöbb vértanú az Egyház történetében. Vértanú az, aki nem köt alkut a világ gondolkodásával, és ezért erőszakkal taszítják ki a világból. Jézussal is ez történt: nem születhetett meg Betlehemben, csak a városon kívül; Názáretbe ment, és ott a városból kivezették, egy hegyről kis híján letaszították; végül pedig Jeruzsálemben elítélték, és a városfalakon kívül keresztre feszítették. A vértanú az evangélium szeretetének tanúja a szeretet végső határáig, a vére ontásáig. István Jézus példáját követve megbocsát gyilkosainak. Ahogy Jézusnak, neki sincsenek ellenségei: sőt imádkozik üldözőiért, hogy beismerjék hibáikat, és megtérjen a szívük. Könnyű és normális dolog a világ számára, hogy gyűlöljük az ellenséget vagy akit annak tartunk. Pedig a világnak arra van szüksége, hogy megszűnjék a rengeteg erőszak, és a helyét a megbocsátás és a szeretet töltse be. A világot a keresztre feszített menti meg, nem a keresztre feszítők. Mi pedig hozzátehetjük, hogy a történelem vértanúi mentették és mentik meg a világot a pusztulástól. Pál segédkezett a megkövezésnél, helyeselte is, és folytatta a keresztényüldözést. De talán ő volt az első, akinek szívét megérintette István imája.

Imádság az Úr anyjával, Máriával