ApCsel 9,1–20 – Pál,
az üldöző
1Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, 2és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. 3De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. 4Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« 5Erre ő megkérdezte: »Ki vagy te, Uram?« Az így felelt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl! 6De kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« 7A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. 8Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. 9Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit.
10Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« 11Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, 12és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« 13Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. 14Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« 15De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt.16Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« 17Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.« 18Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, 19azután ételt vett magához és megerősödött.
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. 20Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.
10Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« 11Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, 12és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« 13Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. 14Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« 15De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt.16Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« 17Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.« 18Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, 19azután ételt vett magához és megerősödött.
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. 20Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.
Lukács Saulnak hívja az apostolt, amikor belekezd megtérése
történetébe, és csak később tudjuk meg, hogy van egy másik neve is, Pálnak
hívják (ApCsel 13,19). Onnantól kezdve az Apostolok cselekedetei ezt a nevet
használja. A szerző a Saul névvel itt azt akarja hangsúlyozni, milyen
légkörben, milyen üldöztetés közepette élt a keresztény közösség. Maga Pál
ismeri be később: „Halálra üldöztem ezt az „utat” (tant), férfiakat és nőket
kötöztem meg és vetettem börtönbe” (ApCsel 22,4). Gyűlölettől elvakult tekintete
Damaszkusz felé irányult, ahol népes zsidó közösség élt, amelynek tagjai
hajlottak arra, hogy Jézus útját kövessék. Pál csírájában akarta elfojtani a
tanítványoknak ezt a kis csoportját. Valójában Jézus, aki „út, igazság, élet”,
már várta Sault a damaszkuszi úton, hogy magához vonja. Pál megtérése az
Újszövetség egyik legismertebb története. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője
– mintha ki akarná emelni a jelentőségét – háromszor is elbeszéli, hogyan
„fordult meg” Pál, miként lett belőle a feltámadt Jézus tanúja. Pált a város
felé közeledve hirtelen fény árasztja el. Elvakulva földre esik, és egy hangot
hall, amely kétszer is nevén szólítja: „Saul!” Nem lát senkit, csak a hangot
hallja, amely szól hozzá. Hasonló eset történt egykor Mózessel is az égő csipkebokor
előtt. Amikor a nevünkön szólítanak, az bizonyos pillanatokban meghatározó és
feledhetetlen élmény. Saul, akit összezavar az, ami történik vele, megkérdi:
„Ki vagy, Uram?” „Én vagyok Jézus, akit üldözöl” – hallja a választ. Jézus él
és azonosul azzal a kis, üldözött közösséggel. Pál felkel, de nem lát semmit.
Társai kézen fogják, és Damaszkuszba megy, ahogyan Jézus hangja meghagyta neki.
Mi történt vele? Mély élményben volt része, amely gyökeresen átalakította,
valódi újjászületés ment benne végbe. Ami Saullal történt, valójában minden
egyes hívőt érint: ha nem hullunk a földre büszkeségünk lováról, és nem
tudatosul bennünk gyengeségünk, nehéz lesz megértenünk, mit is jelent hinni.
Csak saját szegénységünk felismerése vezethet el oda, hogy képesek legyünk
befogadni az evangélium fényét. Azt a fényt, amely akkor nyílt meg előtte,
amikor „kézen fogva” vezették egészen Damaszkuszig, ahol Ananiás vezetése
alatt, három nap sötétség után részesült a keresztségben, és új életet kezdett.
A Szent
Kereszt imádsága
