Május 23., csütörtök

Boldog Apor Vilmos győri vértanú püspök emléknapja, aki 1945. április 2-án életét adta a püspöki palotában elbújt asszonyok és lányok védelmében

ApCsel 15,7–21 – Az apostoli zsinat

Imádság az Egyházért

7Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. 8És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. 9Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. 10Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? 11Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.«
12Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk.
13Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: »Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! 14Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. 15Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva:
16‘Ezután majd visszatérek, 
és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, 
kijavítom falainak repedéseit, 
és ami romba dőlt, megújítom,
17hogy keresse az Urat
a többi ember és minden nép, 
amely segítségül hívta nevemet
– így szól az Úr, és meg is teszi azt’, (Ám 9,11-12) 18ami ismert volt öröktől fogva. –
19Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez,20hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. 21Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.«

Az apostolok és a presbiterek egybegyűltek Jeruzsálemben. Az Apostolok cselekedetei arról számol be, hogy meglehetősen heves vita támadt közöttük. Végül Péter vette magához a szót, és beszédében utalt Kornéliusz esetére. Elmondta, hogy a Szentlélek leszállt a római századosra és családjára is: „(Isten) nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket”. Péter – a maga tapasztalatából kiindulva – igazat ad tehát Pál és Barnabás álláspontjának: egyedül a kegyelem, és nem a szertartások szerzik az üdvösséget. Most mindenki azt várta, hogy Pál és Barnabás mutassa be a pogányok körében végzett hittérítő munkájuk értékes gyümölcseit. Azok a csodák, amelyek Isten szava hirdetésének köszönhetően végbementek a pogányok között, nyilvánvalóan megmutatták az evangélium erejét és ezáltal azt is, melyik utat kell választania az Egyháznak. Ez így zajlott le a kereszténység tapasztalatának kezdetekor, és ugyanígy kell végbemennie ma is. Arra van szükség, hogy hirdessük az evangéliumot, hogy növekedhessen az emberek szívében, egybegyűjtse a szétszéledteket, és létrejöjjön általa a hívőkből Isten egyetlen nagy családja, amely egy határokat nem ismerő szeretetről tesz tanúságot. Nem elegendő pusztán elvont igazságokat hirdetni vagy csak megőrizni azt, ami már megvan, és az sem elég, ha bezárkózunk a kerítéseink közé. Ki kell lépni – amint Ferenc pápa sokszor elmondta –, és hirdetni kell az evangéliumot mindenhol a világon, hogy eljusson azok szívéig, akik hallgatják, és elvezesse őket Isten népébe. Jakab a zsinat végén magához ragadja a szót, és Péter szavaira hivatkozva maga is védelmébe veszi Pál álláspontját: az evangéliumba vetett hit az, amely üdvözít, és nem a törvény; a szenvedélyes szeretet növeli az Egyházat, és nem a hideg és kiszámított szertartásosság. Az Egyház olyan emberek gyülekezete, akiket nem külsődleges szabályok vagy szertartások tartanak egyben. Olyan nép, amit Isten gyűjtött egybe, rábízta a szeretet evangéliumát, hogy hirdessék a világ végső határáig.

Imádság az Egyházért