Május 3., péntek

Fülöp és Jakab apostolok ünnepe

Jn 14,6–14 – Az Atya dolgait cselekedni

Imádság az apostolokkal

6Jézus azt felelte neki: »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. 7Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.« 8Ekkor Fülöp kérte őt: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!« 9Jézus így válaszolt neki: »Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát látta. Hogyan mondhatod hát: ‘Mutasd meg nekünk az Atyát’? 10Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. 11Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tettekért higgyetek.
12Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. 13Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. 14Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.

Az Egyház ma Fülöp és Jakab apostolt ünnepli. Jakabot úgy emlegeti a hagyomány, mint Alfeus fiát, aki az apostolok küldetésének kezdetén nem akarta, hogy a pogányságból megtérteket is kötelezzék a zsidó törvények és hagyomány követésére. Fülöpről úgy beszél János evangéliuma, mint aki kérdéseket intéz az Úrhoz: a saját korlátaikról az éhes tömeggel szemben, aztán a görögökről, akik látni akarják Jézust, végül az utolsó vacsorán, amikor azt kéri, láthassák az Atyát. Mélyről fakadó kérdés ez, amely fölfedi az ember vágyát, hogy találkozzon Istennel. Fülöp azonban nem ismeri fel, hogy az Úr mellette ül. „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp?” Ott lehet lenni az Úr mellett anélkül, hogy fölismernénk. Fülöp kérdése találkozik itt a mi életünkkel. A kérdés, hogy ismeri-e az Atyát, egy másik kérdéssé válik: ismeri-e Jézust, hisz-e a szavában és a tetteiben. És itt nem arról van szó, hogy az értelmével ismeri, hanem arról, hogy befogadja a szívébe Jézust, szereti és vele él. Aki látja Jézust, látja az Atyát, vagyis képes felismerni egy nagyobb szeretet jegyeit. Isten, akit senki nem láthat, láthatóvá válik, és ezt az Úr testvéries gesztusaival teszi meg, aki leül az övéivel, lehajol, hogy megmossa a lábukat. Jézus azt mondja, hogy aki hisz benne, végbeviszi a tetteit, és még nagyobb tetteket is végbevisz majd. Meglepő lehet ez, de valójában annak a jele, hogy Isten szeretete nem ismer határokat, hanem a tanítványok hitével és imádságával növekszik.

Imádság az apostolokkal