A Santa Maria in
Trastevere bazilikában ma a békéért imádkoznak
ApCsel 14, 5–18 – Egy
béna ember meggyógyítása
5Mikor pedig a pogányok és a zsidók a főembereikkel együtt támadásra készültek, hogy bántalmazásokkal illessék, sőt megkövezzék őket, 6és ők értesültek erről, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe, és körös-körül az egész tartományba. 7Mindenütt hirdették az evangéliumot.
8Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, 10fennhangon azt mondta: »Állj fel egyenesen, a lábaidra!« Az felugrott és járkált. 11Amikor a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: »Az istenek emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!« 12Barnabást elnevezték Jupiternek, Pált meg Merkurnak, mert ő vitte a szót.
13A város előtt lévő Jupiter-templom papja bikákat és koszorúkat hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. 14Amikor az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat, kiáltozva kisiettek a tömeg közé, 15és ezt mondták: »Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami bennük van. (Kiv 20,11) 16A letűnt időkben megengedte minden pogánynak, hogy a saját útján járjon, 17de önmagát sem hagyta tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett az égből: esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és örömmel.« 18Bár ezeket mondták, alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.
8Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, 10fennhangon azt mondta: »Állj fel egyenesen, a lábaidra!« Az felugrott és járkált. 11Amikor a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: »Az istenek emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!« 12Barnabást elnevezték Jupiternek, Pált meg Merkurnak, mert ő vitte a szót.
13A város előtt lévő Jupiter-templom papja bikákat és koszorúkat hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. 14Amikor az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat, kiáltozva kisiettek a tömeg közé, 15és ezt mondták: »Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami bennük van. (Kiv 20,11) 16A letűnt időkben megengedte minden pogánynak, hogy a saját útján járjon, 17de önmagát sem hagyta tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett az égből: esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és örömmel.« 18Bár ezeket mondták, alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.
Pál
Lisztrában van, ahová Ikóniumból menekült, és hallgatói között van egy
születésétől fogva béna ember. Pál követi Jézus példáját, a férfi szemébe néz,
és ott szívének mélyéről jövő egyszerű, de sorsdöntő kérést olvas: járni
szeretne. Az apostol abbahagyja, jobban mondva életre váltja, hatékonnyá teszi
a prédikációt. A férfihoz fordul, és felszólítja: „Állj rá egyenesen a
lábadra!” Az erőteljes szavak a gyenge ember velejéig hatolnak, és talpra áll.
Lukács azt írja, „talpra ugrott, és tudott járni”. Az evangélium kigyógyítja az
embereket a bénultságukból, visszaadja a talpon állás méltóságát, hogy ne
legyünk többé e világ rossz szellemeinek rabszolgái. Péter ugyanezt tette
korábban a kolduló bénával, aki a templom Ékes kapujánál ült. De megteheti ezt
a mindenkori tanítvány, akár ma is, ha az Úr szavába veti bizalmát. Mi, az
utolsó óra tanítványai gyakran lebecsüljük a gyógyítás hatalmát, amit pedig az
Úr bízott ránk. Ne feledkezzünk meg arról, mit mondott halála előtt, az utolsó
vacsorán a tanítványoknak: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem,
ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még
nagyobbakat is végbevisz” (Jn 14,12). Amikor Lisztrában látják a csodát, hogy a
béna talpra ugrott, a jelenlévők azt gondolják, Barnabás és Pál bizonyára
istenek, és dicsőítésükre rohannak. A két tanítvány viszont tudja, hogy az Úr
cselekedett általuk. A csoda tehát nem az emberek, hanem az evangélium, e kis
könyv által valósul meg, amely az élet forrása a tanítványok számára és
mindenki számára, aki hallgatja.
Imádság a békéért
