ApCsel
13,13–25 – Pál igehirdetése a zsidók előtt
13Azután Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfoszból, és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
Barnabás és Pál működése a pizídiai Antióchiában
14Ők pedig átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek.15A törvényből és a prófétákból való felolvasás után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel az üzenettel: »Férfiak, testvérek, ha van valami intelmetek a nép számára, mondjátok el!«
16Pál felemelkedett tehát, s a kezével csendet intve megszólalt: »Izraelita férfiak, és ti istenfélők, halljátok!17Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, 18és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, 19majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét, (Kiv 6,1.6; 16,35; Szám 14,34; MTörv 7,1) 20mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. 21Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit.22Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: ‘Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat’. (Zsolt 89,21; 1 Sám 13,14; Iz 44,28) 23Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, 24akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. (Lk 3,3) 25Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ‘Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.’
16Pál felemelkedett tehát, s a kezével csendet intve megszólalt: »Izraelita férfiak, és ti istenfélők, halljátok!17Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, 18és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, 19majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét, (Kiv 6,1.6; 16,35; Szám 14,34; MTörv 7,1) 20mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. 21Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit.22Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: ‘Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat’. (Zsolt 89,21; 1 Sám 13,14; Iz 44,28) 23Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, 24akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. (Lk 3,3) 25Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ‘Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.’
A
tanítványoknak, jobban mondva Isten szavának az útja folytatódik a pizidiai
Antiochia felé. A Kis-Ázsiának nevezett nagy területen (ma Törökországban
található) akarja Pál hirdetni az evangéliumot. Ez a döntése némi feszültséget
okoz, a Márknak nevezett János elhagyja őket, és visszatér Jeruzsálembe. Lukács
ennek a kis jelenetnek a megírásával jelzi, hogy a közösségen belül is
elkerülhetetlenül föllépnek feszültségnek, amelyek azonban nem állíthatják meg
a missziós lendületet. Pál később azt írja a kolosszeieknek, hogy János – aki
nyilvánvalóan kiengesztelődött az apostollal – újból vele van, és támogatja őt
a fogságban (Kol 4,10). Pál a pizidiai Antiochiába érve megint a zsidó közösséghez
megy, akik meghívják, hogy beszéljen a zsinagógában, a következő szombati
szertartáson. És az apostol itt mondja el első nagy beszédét a zsidókhoz.
Lukács már korábban leírta azokat a beszédeket is, amelyeket Péter, majd István
mondott. Most Pál az, aki az evangéliumot hirdeti a zsidó népnek. Mindezt úgy
teszi, hogy tudja, milyen mély Izrael népének vallásos elhivatottsága. De
személyes tapasztalatból tudja azt is, milyen könnyű a kiválasztott nép
tagjaként a gőg kísértésébe esni, és érzéketlenné válni Isten és az ő igéje
iránt. Pál meghallgatja a törvényről és a prófétákról szóló olvasmányokat,
ahogy annyiszor tette ifjúkorában. Ám ez alkalommal keresztényként, mély belső
változás után teszi. És érzi annak felelősségét, hogy az Isten és népe
kapcsolatáról szóló teljes történetet új, keresztény szemszögből magyarázza,
amely őt mélyen megváltoztatta. Tisztelettel fordul a hallgatósághoz:
„Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek!” Az apostol átérzi a pillanat
súlyát, és olyan emberként szól hozzájuk, aki elgondolkodik a történeten,
amelyet az Úr megélt, és továbbra is megél a népével, hogy megmutassa nekik: a
történet elérte teljességét.
Imádság az Egyházért
