ApCsel 9,31–42 –
Péter meggyógyít egy bénát, és feltámaszt egy asszonyt
31Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával.
32Történt egyszer, hogy Péter, amikor mindenkit fölkeresett, eljutott azokhoz a szentekhez is, akik Liddában laktak. 33Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. 34Péter így szólt hozzá: »Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat!« Erre ő azonnal fölkelt. 35Lidda és Száron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.
36Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. 37Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. 38Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni!« 39Péter erre útra kelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. 40Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. 41Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. 42Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
36Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. 37Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. 38Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni!« 39Péter erre útra kelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. 40Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. 41Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. 42Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
Az Apostolok cselekedeteinek szerzője – miután
hosszan beszélt Pálról, és megjegyezte, hogy a keresztény közösség békében
növekedett – ismét Péterről szól, aki hűségesen, mondhatni szó szerint
folytatja Jézus művét. Ezek a történetek azt mutatják meg, miképpen növekedett
a keresztény közösség. Az elbeszélések azért is emblematikusak, mert elénk
tárják azt a missziós megtérést, amit olyan határozottan kér napjainkban Ferenc
pápa minden keresztény közösségtől. Lukács megjegyzi, hogy Péter úton van:
„Péter mindenhová elment, így a Liddában élő hívőkhöz is eljutott”. Egyszóval
Péter kilép, kimegy az utcára. Ezt ma sürgősen végig kell gondolnia minden
keresztény közösségnek. Az első esemény, amit Lukács elbeszél, egy béna ember
meggyógyításáról szól, akit Éneásznak hívnak, és Liddában lakik. A második eset
viszont Joppéban történik, ahova Péter elmegy egy asszonyhoz, Tabitához, aki
éppen akkor halt meg. Péter mindkét esetben Jézus gesztusait ismétli meg:
Éneásznak azt mondja, keljen fel, Tabitát pedig, miután letérdelt mellé
imádkozni, kézen fogja, és élve adja vissza barátainak. Mindkettőjükhöz,
Éneászhoz és Tabitához is így szól Péter: „Kelj fel!” A szövegben ugyanazt a
görög igét találjuk, amely Jézus feltámadását is leírta. Péter nem tesz
látványos csodajeleket. Türelemmel ott áll a gyengék mellett, és visszaadja a
méltóságukat azzal, hogy szereti és tiszteli őket. Péterhez hasonlóan minden
keresztény közösségnek a világ útjait kell járnia, és segítenie kell azoknak,
akik a magányra és a szomorúságra kárhoztatva élnek, hogy erőre kapjanak, és
visszanyerjék méltóságukat. Segíteniük kell felállni azoknak, akiktől elvették
az életet, és örülniük kell, amikor ezt az életet visszakapják.
Előesti
imádság
