Július 19., péntek

Kiv 11,10–12,14 – A húsvét átmenet a szolgaságból a szabadságba

A Szent Kereszt imádsága

10Mózes és Áron végbe is vitték mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és ő nem engedte el földjéről Izrael fiait.

1Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: 2»Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. 3Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! 4Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. 5A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. 6Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága!7Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. 8A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával!9Ne egyetek belőle se nyersen, se vízben főzve, hanem csak tűzön sütve! A fejét a lábszáraival és belső részeivel együtt egyétek! 10Semmi se maradjon belőle reggelre! Ha valami megmarad, égessétek el a tűzben! 11Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez.
12Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. 13Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. 14Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként!

Az Úr tovább beszél Mózeshez és Áronhoz, hogy bátran és erőteljesen tudjanak szembeszállni a fáraóval, és megszabadítani Izrael népét a szolgaságtól, amibe Egyiptom dönti őket. Ez a szakasz mintha azt hangsúlyozná, hogy nem varázslatos módon történik a nép megszabadulása a gonosz rabságából, és igaz ez minden hívő ember szabadulására is: folyamatosan munkálkodni kell rajta, bátor elkötelezettséggel. A szabadulás azt jelenti, elvágni azt a sok hálót, amely bezár egy rossz gondolkodásba. Isten megígéri Mózesnek és Áronnak a húsvétot, amellyel megkezdődik a szabadulás, az átmenet a szolgaságból a szabadságba, a szeretet győzelme a bűn felett. Isten előírja a bárányvacsorát, azt a húsvétot, amit Jézus is ünnepel majd övéivel, az új kiválasztott néppel. Maga a bárány táplálék és védelem lesz, mert azoknak a házaknak az ajtófélfáira és szemöldökfájára kenik a vérét, amelyeket meg kell őrizni. Ezek az előírások az Úr Jézus húsvétjában nyerik el teljességüket, aki az igazi bárány, akit feláldoznak, hogy megnyíljunk a gonosz fölött aratott teljes győzelemre, a legnehezebb, mégis leginkább nélkülözhetetlen átmenetre, a halálból az életre. Jézus az a bárány, akire Keresztelő János rámutat; az egyetlen áldozat azért, hogy egyszer és mindenkorra beteljesüljön és megerősödjön a szeretet. Isten előírja, hogyan kell eltölteni a húsvétot. Az utolsó vacsora több ábrázolásán látszanak például a botok az apostolok lábánál, Isten kérése szerint: derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Így ábrázolják a tanítványt, aki mindig készen áll, vagyis aki nem engedi, hogy szálaival behálózza a gonosz logikája. Ez a nap emlékezetes marad Isten népe számára, az Úr ünnepeként ünneplik.

A Szent Kereszt imádsága