Július 22., hétfő


Szent Mária Magdolna emléknapja, aki hírét vitte a tanítványoknak, hogy az Úr feltámadt

Jn 20,1.11–18 – Az üresen talált sír





1Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól.
11Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, behajolt a sírboltba. 12Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. 13Azok megkérdezték tőle: »Asszony, miért sírsz?« Ő azt felelte nekik: »Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!« 14Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. 15Jézus megkérdezte tőle: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!« 16Ekkor Jézus megszólította őt: »Mária!« Erre ő megfordult, és héberül így szólt: »Rabbóní!«, ami azt jelenti: Mester. 17Jézus így szólt hozzá: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.« 18Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«, és hogy ezeket mondta neki.


A mai liturgia Mária Magdolnára emlékezik. Magdalából származik, találkozott Jézussal, aki hét gonosz lélektől szabadította meg. Attól kezdve követte őt, és nem is hagyta el többé, sem életében, sem halálában. Az evangéliumban az üres sír mellett látjuk őt, zokogva. Valaki elvitte az Urát. Annak az embernek az elvesztése, aki az utóbbi években egyedüliként megértette őt, arra sarkallja, hogy fusson, és holtában is keresse őt. Mi milyen ritkán fakadunk sírva az Úr elvesztése miatt! Mária viszont vigasztalhatatlan. Mindenkitől, a két angyaltól és a „kertésztől” is azt kérdezi, hol van Jézus. Mindent a Mester keresésének rendel alá, semmi más nem érdekli. Ő az igazi hívő példája, aki keresi az Urat. Saját szemével látja Jézust, de nem ismeri fel, amíg az Úr nevén nem szólítja. Gyakran megesik ez velünk is az evangéliummal kapcsolatban. Nem a szemünkkel ismerjük föl Jézust, hanem a hangjáról. Az a hangszín, az a tónus, ahogyan a nevét gyengéden kiejti, ami már annyiszor megérintette a szívét, ledönti a gátat, és Mária fölismeri mesterét. Ha egyszer is hallottuk, nem felejtjük el soha többé. Krisztus hangját (az evangéliumot) nem lehet elfelejteni. Ha csak egy pillanatra is meghallottuk, nem mondunk le róla. Ha családias viszonyba kerülünk az evangéliummal, akkor az Úrral kerülünk családias viszonyba: ez az út, amelyen megláthatjuk őt, és találkozhatunk vele. Mária Jézus lába elé borul, és megindító szeretettel öleli át, mint aki újra rátalált arra az emberre, aki meghatározó szerepet játszott az életében. Jézus azonban így szól hozzá: „Engedj! Inkább menj el testvéreimhez!” Az evangéliumi szeretet olyan energia, amely arra ösztökél, hogy túlmenjünk minden határon. Nem véletlen tehát, hogy Mária még boldogabban ered futásnak újfent, ezúttal a tanítványokhoz. Jézus a feltámadásának első hírét egy gyenge nőre bízza, aki mögött nehéz élettörténet áll. Mária joggal félhetett volna attól, hogy nem hisznek neki, hogy megszólják, ahogy mi is gyakran gondoljuk, hogy hiábavalóság a halálnál is erősebb szeretetben hinni, vagy a fölszárított könnyekben, vagy a halált legyőző életben. Újra meghallotta a Mester hangját, és még nagyobb boldogság töltötte el, miközben a tanítványokhoz futott, hogy hírül adja mindenkinek: „Láttam az Urat!” A Jézussal való találkozás újra mindent mozgásba hoz. Amit kapunk, nem csak a mienk, hanem azért kapjuk, hogy mindenkihez eljuthasson. A hívő ember nem tartogathatja magának a boldogságot, hanem elviszi mindenkihez, méghozzá futva! Mária, a bűnös asszony lett az evangélium első hírnöke. Nincs benne félelem, mert erővel tölti el Jézus szava. Ilyen a hívő ember: saját életével tesz tanúságot egy olyan reménységről, amely nem hagy cserben. A bizánci hagyomány ezért úgy hívja őt: „az apostolok apostolasszonya”.

Imádság a szegényekért