Mártára
emlékezünk, aki vendégül látta az Úr Jézust otthonában
Lk 10,38–42 – Márta
és Mária
38Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. 39Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, 40Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: »Uram! Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!« 41Az Úr ezt válaszolta neki: »Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, 42pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.«
Az
Egyház ma Mártára, Mária és Lázár nővérére emlékezik. Ez az emlékezés segít
bennünket abban, hogy megértsük az evangélium erejét, amely képes
megváltoztatni az ember szívét és életét. Márta, aki vendégül látja Jézust
házában, „sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket”, mindazt, amit ő
nagyon fontosnak tartott. Ez a „szolgálat”, amelynek a szükségességéről meg van
győződve, annyira leköti, hogy nem törődik a Mester jelenlétével. Annyira el
van foglalva önmagával és tüsténkedésével, hogy nemcsak hogy eltávolodik tőle,
és nem figyel arra, amit Jézus mond, de egyenesen szemére veti, hogy nem
értékeli a munkáját. Azt akarja, hogy a vendég őrá figyeljen, és nem fordítva,
megmutatva ezzel, kit helyez igazán középpontba: nem Jézust, hanem saját magát.
Valójában szolgához illik ez a viselkedés: követelődző, mint aki úgy érzi, hogy
nem veszik számításba. Elég banális módon magát akarja megtenni főszereplőnek:
nem szeretné, hogy közben Mária pedig az Úr barátja lehessen. Valószínűleg azt
gondolja, nem jó, ha valaki nem szolgálja ki a vendéget, és hogy Jézus olyan,
mint a világi férfiak, akik magukat helyezik előtérbe, és azt akarják, hogy
kiszolgálják őket. Túlságosan el volt merülve a tevékenykedésben, akkor is, ha
minden szándéka arra irányult, hogy jól lássa vendégül Jézust. Valójában épp a
lényeget nem vette észre. Valahányszor önmagunkkal és a saját dolgainkkal
vagyunk elfoglalva, elmulasztjuk, hogy az Urat hallgassuk (hányszor előfordul,
hogy teendőink miatt nem találunk időt Isten szavának meghallgatására vagy
olvasására!), s nem is értjük már, miért is dolgozunk és élünk. Egyszóval
szemünk elől tévesztjük, melyek az elsődleges dolgok: minden fontos, és semmi
sem. A jobbik rész az, amit senki nem vehet el tőlünk: a Jézussal való
kapcsolat. Mária viszont megértette, mi számít igazán az életben. A Mester
lábához ült, és figyelmesen hallgatta szavait. Az evangélium hallgatása kell hogy
egész életünk, gondolataink és cselekedeteink forrása legyen. Márta végül
megtanulta a Jézustól kapott leckét, és ahogy többször fogadta otthonában,
megnyitotta előtte a szívét is. Amikor Jézus eljött hozzájuk, hogy a halott
Lázár sírjához menjen, ő volt az, aki elsőként észrevette a Mestert, és eléje
futott. Megtanulta, hogy futnia kell a Mesterhez, aki őt, a nővérét és Lázárt
úgy szereti, mint senki más. Ma tőlünk is azt kéri, ne hagyjuk, hogy elborítson
bennünket a saját feladataink nehézsége, hanem lépjünk ki a házból, és fussunk
a Mesterhez, aki meg tud bennünket szabadítani a haláltól.
Imádság a
szegényekért
