Kiv 3,1–6.9–12 –
Az égő csipkebokor
1Mózes pedig apósának, Jetrónak, Mádián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. 2Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. 3Erre Mózes így szólt: »Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!« 4Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és azt mondta: »Mózes, Mózes!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« 5Az Úr ekkor így szólt: »Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!« 6Azután azt mondta: »Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.« Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni.
9Mert Izrael fiainak kiáltása felhatolt hozzám, és láttam sanyargatásukat, amellyel az egyiptomiak nyomorgatják őket. 10Most tehát jöjj, hadd küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait Egyiptomból!« 11Mózes erre azt felelte Istennek: »Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kivezessem Izrael fiait Egyiptomból?« 12Ő azt mondta neki: »Én veled leszek! Ez legyen a jel számodra, hogy én küldtelek: miután kivezetted népemet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni Istennek!«
Mózes
nem méltatlankodott már az igazságtalanság miatt, nyugodt életet élt
családjával. Ám az Úr nem feledkezett meg népe nyomorúságáról, és égető tűzként
tört be Mózes életébe. Isten szeretetének tüze, felháborodásának tüze népének
szolgasorsa miatt váratlan módon jelenik meg egy elfeledetten élő, beletörődött
ember előtt, aki a nyáját szeretné legeltetni. Az Úr odamegy hozzá, és a nevén
szólítja. Mózes azonnal bizalommal válaszol. Ez történik mindannyiunkkal,
amikor a keresztény közösség szent földjén, az imádság helyén kinyitjuk a
Szentírást, és Isten szól hozzánk. Szavának tüze felébreszt minket hajszolt és
szétszórt életünkből. Fölfedezünk egy olyan Istent, aki azon hívő emberek
történetének Ura, akik még előttünk bizalommal válaszoltak: „Itt vagyok”.
Egyetlen ember hite miatt Isten megmentett egy egész népet. „Izrael fiainak a
kiáltása felhatolt hozzám, és láttam a gyötrelmet is, amellyel az egyiptomiak
kínozzák őket.” Az Úr nem megközelíthetetlen. Népe kiáltása meghatja, és úgy
dönt, leszáll a mennyből, hogy megszabadítsa. Ez Isten leereszkedése, ami még
jobban láthatóvá válik Jézusban, a szenvedő szolgában, aki magára vette nem csak
Izrael népének, hanem az egész világnak, minden népnek a fájdalmát. Isten nem
egyedül cselekszik, a szabadulásért való aggodalma részesévé teszi Mózest és
mindannyiunkat, elküld minket a szenvedőkhöz, a szegényekhez, hogy irgalmasságának
konkrét jelei legyünk számukra. Mózes kifogása gyakran a mi kifogásunk is: „ki
vagyok én”, hogy elmenjek megszabadítani a szolgák népét, hogy szembeszálljak
egy olyan erős emberrel, mint a fáraó? Az Úr ott lesz mindannyiunk mellett. Nem
vagyunk egyedül a gonosszal szemben vívott harcban, nem vagyunk egyedül a
szenvedők mellett. Isten a mi erőnk. Ezért szolgáljuk őt a hegyen, ahol
megjelent előttünk és beszélt hozzánk.
Imádság a
szentekkel
