Emlékezzünk Athenagorasz
konstantinápolyi pátriárkára (1886–1972), az ökumenikus párbeszéd atyjára
Iz 66,10–14; Zsolt 65; Gal 6,14–18; Lk
10,1–12.17–20
A hetvenkét tanítvány kiválasztása –
akkoriban úgy gondolták, ennyi nép él a földön – azt jelenti, hogy Jézus
látóhatára a kis Galileáról már megnyílt minden nemzet, minden nép felé. Senki
sincs kizárva az örömhírből. Jeruzsálem felé tartó utazásának elejétől kezdve
jól látszik ez az egyetemes dimenzió. Az Egyház Jeruzsálemben már első
lépéseivel minden nép felé mozdul, ahogyan pünkösdkor történik, amikor minden
jelenlévő hallotta, hogy az ő nyelvén „hirdetik Isten nagy tetteit” (ApCsel
2,11).
Ahogyan akkor, Jézus most is rátekint a
nagyvárosok perifériáján élő tömegekre, és azt mondja a tanítványoknak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Meghívás ez
arra, hogy újult erővel folytassuk küldetésünket. Kettesével menni a városba,
egymás iránti szeretetben, ez egyetemes testvérré teszi az embert, aki képes
magára venni a városban lakó nép örömeit, reményeit, félelmeit és fájdalmait.
Jézus nem rejti el a hetvenkettő előtt, hogy nehézségek is várnak majd rájuk:
„Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé”. Bizonyosan nem
könnyű feladat egy bárány számára, hogy megváltoztassa a farkas életét; nem
könnyű legyőzni az individualizmust és az önérdek uralmát; nem könnyű legyőzni
a félelmet sem, ami egyre jobban elárasztja korunk városainak világát; nem
könnyű legyőzni a felsőbbrendűség, a versengés, az erő, az önös érdekek
bálványait annak érdekében, hogy megszilárduljon Isten uralma. És mindez még
nehezebbnek tűnik, ha ezek a „bárányok” nem vihetnek magukkal „erszényt, se
tarisznyát, se sarut”. Andrea Santoro atya – egy bárány, akit Törökországban
meggyilkoltak – egyik utolsó levelében írt arról, mi az „előnye” annak, ha
valaki bárány, és nem farkas. Olyan előny ez, amelyet nem szabad elveszítenünk,
mondta, emlékeztetve arra a határozott kijelentésre, amit Aranyszájú Szent
János tett, megtapasztalva a hatalmasok erőszakosságát vele szemben, aki a
szegényeket védelmezte: „Krisztus bárányokat legeltet, nem farkasokat”. Könnyen
esünk abba a kísértésbe, hogy fölvértezzük magunkat csomagjainkkal,
fegyvereinkkel, stratégiáinkkal. Valójában egyetlen erőnk az Úr és a kölcsönös
szeretet. „Gyenge erő”, mégis egyedülálló, képes megváltoztatni a világot. Ez
az erő volt az, ami a mi szívünket is megváltoztatta. És ha így teszünk, akkor
úgy térünk vissza a küldetésből, hogy teljes örömmel mondhatjuk: „Uram, nevedre
még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk”. És Jézus maga is határozottan
válaszolja: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat
adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn
úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi.” Tegyük magunkévá az Úrnak ezt az
örömét, járjunk mi is „kettesével” a világ perifériáinak útjain, és örüljünk,
mert a nevünk fel van írva a mennyben Istennél.
Imádság az Úr napján
